Írások » Napi történések » »
Nap Gondolata – Régi Ismerősök
Egy pár napja, amikor sétáltam összetalálkoztam édesapám régi barátaival. Gyerekkoromban sokat mentünk hozzájuk, és amíg apáék főzőcskéztek, beszélgettek, addig én a gyerekeikkel görkorcsolyáztam, röplabdáztam, télen pedig korcsolyáztam, mert a szomszédban volt egy iskola, ahol a kosárlabdapályát megcsinálták jégpályának. Érdekes volt velük találkozni, főleg azért is, mert mióta meghalt apa (ennek már 15 éve) nem találkoztam velük és a gyerekeikkel sem. Boldogan mesélték, hogy a gyerekeik egy jó pár éve férjhez mentek. Az egyik az USA-ba, a másik Spanyolországba. Gratuláltam nekik. Őszintén örülök neki, hogy megházasodtak és nagyon remélem, hogy megtalálták az igazi boldogságukat, mert megérdemlik.
Nem jó dolog egyedül, magányosan leélni egy életet. Minden embernek szüksége van egy igazi, őszinte társra, akivel megbeszélhet mindent, akihez odabújhat, amikor fáj az élet. Akivel viccelődhet, akitől megértést kap és támogatást, és igazi, őszinte, önzetlen szeretetet.
Az idős házaspár mosolyogva mesélte, hogy világjárók lettek (mondták viccesen, mivel előtte soha nem mentek sehova), mert ha látni akarják a gyerekeiket és az unokákat, hol Amerikába, hol Spanyolországba utaznak. Néha a gyerekeikkel elutaznak más országokba is, de nagyon élvezik a dolgot, mert világot látnak. Majd rám terelődött a szó. Először azt kérdezték, hogy jártam-e az USA-ban és Spanyolországban, majd azt, hogy valóra váltak-e az álmaim? Mert gyönyörű és látnom kellene a csodálatosabbnál csodálatosabb tájakat és a szebbnél szebb épületeket, mert tudják, hogy nagyon szeretem. Azt is tudták, hogy sokszor álmodoztam róla, hogy bizonyos országokba, helyekre szeretnék eljutni, hogy megnézzem azt, amit nagyon szeretnék látni, mert kíváncsi vagyok rá. Talán ezért is kérdezték, hogy valóra váltak-e az álmaim, vágyaim.
Szomorúan mondtam nekik, hogy még soha nem jártam az amerikai kontinensen, sem a Dél-amerikai kontinensen és még a környékén sem, és nem jártam Spanyolországban és nagyon sok országban sem (nyugodtan utána lehet nézni, aki akar). Sőt! Eddigi életem során egyszer voltam külföldön, pontosabban Ausztriában és ott is Bécsben, mert ott volt dolgom. Oda elkísértek a gyerekeim is, mert nem akarták, hogy egyedül menjek. Szétnéztünk a városban és készítettem a gyerekeimről fotókat meg videókat. Éppen erről jut eszembe! Rólam a mai napig alig vannak fotók, és ami érdekesebb, hogy soha semmilyen videó felvétel nem készült rólam a tudtommal és a beleegyezésemmel. Igazán érdekes!
Visszatérve édesapám régi barátaira. Ők megállapították, hogy nem tudom, hogy miről maradtam le. Nekik sok külföldi barátaik lettek azóta, hogy külföldre járnak. Tagadhatnám, de nem teszem, hogy nekem is vannak külföldi ismerőseim, barátaim. Viszont őket az interneten keresztül ismertem meg és úgy kommunikáltam velük. Soha nem találkoztam közvetlenül, személyesen egyik külföldi ismerősömmel, barátommal sem. Pedig szívesen megtettem volna. Az ismerőseim között van egy kedves idős angol hölgy, aki fantasztikus pszichológus és csodálatos ember. Mindig nagyon kedves volt velem és nagyon figyelmes, és hihetetlenül segítőkész. Ráadásul sokat beszélgettünk e-mailen keresztül az élet nagy dolgairól. Ő tényleg egy csodálatos ember.
A lényeg az, hogy sajnos el tudom képzelni, hogy miről maradtam le. De az élet úgy hozta, hogy helyette ápoltam a családom tagjait, felneveltem a gyerekeimet becsülettel, tanultam velük, vezettem a háztartást és közben dolgozni jártam (sokszor napi 12-16 órát dolgoztam), míg ezek mellett én is tanultam és iskolába jártam. Sok-sok átvirrasztott éjszakát töltöttem a bátyámmal a halála előtt. Ezen kívül rendszeresen jártam temetésre, mert a családtagjaim egymás után mentek el. Közben próbáltam feldolgozni a sok gyászt, és tartottam a lelket a maradék családomban. Ezeken felül segítettem másoknak (ezt nem dicsekvésnek szánom), és megírtam/írom egy pár regényt és egy jó pár verset, mesét a betegségem mellett, amíg a saját életemért is küzdöttem. Úgy gondolom, hogy ez teljesen más perspektíva. Lehet, hogy nem láttam gyönyörű tájakat, szebbnél szebb épületeket (csak könyvekben, természetfilmekben), és nem kóstoltam meg a helyi specialitásokat. Viszont kaptam őszinte szeretetet és a lelkiismeretem teljesen tiszta, hogy mindent megtettem azokért az emberekért, állatokért, akiket szeretek, akik közel állnak hozzám és tőlem várták/várják a segítséget.
Bízombenne, hogy még eljutok azokba az országokba, ahová a szívem és a sorsom húz, mert nem adtam fel az álmaimat és nem is fogom, amíg a szívem dobog. Bár valaki azt mondta nekem nem olyan régen, hogy mindenkinek ott van dolga, ahova születik. Elgondolkodtató, de nem biztos, hogy feltétlenül igaz. Azt is mondhatnám, hogy tudok ellenpéldákat mondani rá. De ezt most nem szeretném részletezni, hogy mik az ellenpéldák. Talán majd egyszer. Viszont arra nagyon büszke vagyok, hogy Magyarnak születtem (egy ősi nép közzé) és hogy ez a HAZÁM. Úgy, mint sok millió embernek ebben az országban.
♥ Nagy J. Gabriella ♥ Debrecen, 2016. április 12.
Ui.: Vallástól függetlenül. Nem tudom, hogy olvasták-e Pio atya misztikus életét. Számomra nagyon érdekes volt. Tudták, hogy sok dolgot látott/megjósolt előre élete során, ami később megtörtént? Volt a magyarokról is egy látomása/jóslata, amit leírt és felolvasott üzenetbe.
Így szól az üzenet:
„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük.
Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre.
Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” < Pio atya >
( A YouTube-on meglehet hallgatni az eredeti üzenetet ezen a címen:
Pio atya üzenete a magyarokhoz.)
