Írások » Napi történések » »

Borzalmasan rossz kedvem van, és nagyon szomorú vagyok, de úgy gondolom, hogy erről is írnom kell, mégpedig azért, hogy az emberek elgondolkozzanak azon, amit most leírok. Elgondolkozzanak azok is, akik még nem vesztettek el senkit, és elgondolkozzanak azok is, akik már vesztettek el szülőt, nagyszülőt, testvért, rokont, barátot, közeli és távoli ismerőst, vagyis olyan embert, aki kedves a szívének és a lelkének. Higgyék el, amiket most leírok nagyon fontos, mert én már túl sok olyan embert veszítettem el, akik fontosak voltak a számomra és fáj a hiányuk. Nagyon nehéz örökre elengedni egy embert, akit szeretünk, de valamelyest könnyebb, ha tartjuk magunkat bizonyos dolgokhoz. Legalább a lelkünk megnyugszik, hogy vele voltunk és tudja/tudta, hogy hogyan éreztünk iránta. Tehát azért írok most erről, hogy rájöjjenek, hogy az ember élete nagyon hirtelen megváltozhat, és hogy milyen gyorsan elmúlik az élet, és éppen emiatt, minden pillanat fontos és számít ebben az életben.

Fontos Pillanatok

Az ember élete nagyon gyorsan megváltozhat, vagy el is múlhat, éppen ezért, minden pillanat fontos és számít. Nem mindegy hogyan éljük meg a számunkra fontos, vissza nem hozható pillanatokat, mert ami elmúlt, az már megmásíthatatlan.

♥ Nagy J. Gabriella ♥                 Debrecen, 2011. szeptember 26.

Egy pár napja tudtam meg, hogy temetésre kell mennem ezen a héten, mert egy számomra kedves ember halt meg, akit több mint húsz éve ismerek. Ő egy csodálatos, jólelkű ember volt, aki nagyon kedves volt a szívemnek. Ilyenkor felmerül az emberben és bennem is, hogy milyen gyorsan telik az idő, mert úgy tűnik, mintha csak most ismertem volna meg azt az embert, akit már el is vesztettem. Pedig ha utána számolok, több mint húsz év telt el azóta, hogy megismertem. Ha belegondolunk még kimondva is soknak tűnik húsz év, viszont ha arra gondolunk, hogy eleget voltunk-e azzal az emberrel, aki már nem lehet velünk többet, talán túl kevés. Miért? Mert lehet, hogy nem töltöttünk vele elég időt. Lehet, hogy bizonyos dolgokról nem beszéltünk. Lehet, hogy nem csináltunk meg együtt olyan dolgokat, amiket meg kellett volna csinálni. Lehet, hogy nem mondtunk ki olyan dolgokat, amit ki kellett volna mondani. Emlékszem, amikor apa meghalt, az nap este ott voltam nála és ő kikísért a kocsimhoz, amikor indultam hazafelé. Akkor este nem öleltem magamhoz és nem mondtam neki, hogy SZERETLEK. Sokszor megtettem, hogy odabújtam hozzá, sokszor megöleltem, sokszor kerestem menedéket ölelő karjaiban, sokszor mondtam neki, hogy szeretlek, de akkor este nem. Az nap éjszaka anya szólt, hogy édesapám rosszul van és én rohantam oda, mint az őrült, hogy segítsek neki. Az volt a szerencsém a szerencsétlenségben, hogy öt percre laktam apáékhoz. Ezt mondta nekem az édesapám mielőtt meghalt „Figyelj ide..., Momókám! Ha már nem leszek, és nagyon hiányzom, és nagyon egyedül érzed magad, bárhol is vagy, este menj ki a szabadba és nézz fel a csillagos égre. Akkor tudni fogod, hogy ott vagyok melletted. A szeretetem mindig veled lesz, úgy, mint a csillagok fénye. Több száz év múlva is ragyognak az égen, még akkor is, amikor már nincsenek. Amikor felnézel az égre, a csillagokra, tudni fogod, hogy ott vagyok veled és vigyázok rád! Bárhol is vagy. Örökké..., vigyázni fogok rád! Örökké..., szeretni foglak! Ne feledd el..., a szeretet a lelkünkben örökre megmarad. Bárhol is vagyunk, mindig ott leszel velem, és én ott leszek veled. Nagyon szeretlek!” (Ezt beleírtam az „Égi sugallat 800 éves ígéret” című könyvembe, hogy ezzel is emléket állítsak az édesapámnak.) Akkor ott magamhoz öleltem és mondtam neki, hogy nagyon szeretem, de azok a pillanatok mások voltak. Abban az ölelésben benne volt minden szeretetem, még az is, amire már nem volt idő, hogy kimutassam. Abban az ölelésben benne volt a világ összes fájdalma, mert tudtam, hogy az a legeslegutolsó ölelés, amit neki adhatok ebben az életben. Higgyék el a végső búcsú, fájdalmasabb mindennél, amit soha nem felejt el az ember. Soha sem!

A legutóbbi írásom az ajándékozásról szólt, hogy számomra nem az ajándék értéke a fontos, hanem a gesztus, de legfőképpen az együtt töltött idő. Én úgy gondolom, hogy a szeretteinkkel, számunkra kedves, fontos emberekkel együtt töltött idő sokkal értékesebb, mint a világ összes kincse. Úgy gondolom, hogy nem az ajándék értéke a fontos, hanem a gesztus, hogy nem felejtkeztünk el a szeretteinkről, barátainkról, ismerőseinkről. Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de én ünnepektől függetlenül is szeretem néha meglepni apróságokkal a szeretteimet, barátaimat, régi és új ismerőseimet, szóval azokat az embereket, akik kedvesek, fontosak a számomra. Mert tudom, milyen érzés egy családtagtól, régi baráttól, ismerőstől kapott apróságot kézbe venni hosszú évek múlva, és ezáltal visszaidézni az együtt töltött kedves pillanatokat, perceket, órákat. Tudom milyen érzés, amikor szeretünk valakit teljes szívünkből és elveszítjük örökre, és nem marad más csak az emlékek, és az a pár apró ajándék, amit tőle kaptunk. Ez a pár ajándék a legféltettebb kincsünk lesz, amit képesek vagyunk egy életen át őrizgetni, mert attól az embertől kaptuk, aki nagyon sokat jelent/jelentett nekünk. Lehet, hogy egy idegennek semmit nem jelentene vagy értéktelen lenne az a könyv, ezüst nyaklánc vagy ásvány marokkő, ami nekünk egy felbecsülhetetlen kincs. Nekünk az, az apró ajándék, akár az egész világot jelenti, mert attól az embertől kaptuk, aki nagyon fontos volt nekünk és életünk része volt. Őrizgetjük a lelkünk mélyén a szeretetét, amit tőle kaptunk, és ezek az ajándékok segítenek felidézni az emlékeket, segítenek abban, hogy soha ne felejtsük el azt az embert, akitől kaptuk az ajándékot.  

Pillanat Varázsa

Az élet egy villanás alatt elmúlik, mintha sosem lett volna.

Sok ember nem becsüli a pillanat varázsát, az élet szépségét.

Az elmúlt perceket, órákat nem lehet visszahozni, nem lehet bepótolni.

A kimondatlan szavakat, a szívhez szóló beszélgetéseket, nem lehet bepótolni.

A ki nem mutatott szeretetet, a szeretetteljes öleléseket nem lehet bepótolni.

Sok ember későn jön rá, hogy mit nem tett meg, és hogy ezáltal, mit veszített.

Sok ember későn jön rá, hogy milyen rövid az élet.

♥ Nagy J. Gabriella ♥                              Debrecen, 2011. Szeptember 26.

Higgyék el nagyon fontos, hogy sokat legyünk azokkal az emberekkel, akiket szeretünk, akik kedvesek a számunkra. Ne sajnálják rá a pillanatokat, az órákat, ne sajnálják rá az időt, hogy együtt lehessenek, mert az élet kiszámíthatatlan. Mondják ki az érzéseiket, mondják ki bátran, hogy szeretlek és fontos vagy nekem. Mutassák ki az érzéseiket, mert szüksége van a másik embernek rá. Szüksége van rá, hogy hallja és érezze a szeretetünket, hogy megerősítést kapjon, hogy fontos nekünk. Bármennyire is furcsán hangzik, de tényleg nagyon sok embernek szüksége van rá, hogy a számára fontos embertől hallja, hogy szeretlek és érezze az ölelésén keresztül a szeretetét. Mert a legtöbb embernek szüksége van rá, hogy az ölelő karokban szeretetet, védelmet, biztonságot érezzen, hogy hallja a füleivel a másik hangján keresztül az őszinte szeretet megerősítését, és hogy a szemeiben is lássa az érzéseket, mert ez a hármas érzékelés hatalmas erő és nagyon szoros kapocs, mely sok problémán, nehézségen, tragédián átsegít. Nem véletlenül születik a lélek fizikai testbe, mert vannak dolgok, amit csak így tapasztalhat meg, mint az ölelés és a kimondott kedves szavak. Ha nem mondjuk ki és nem mutatjuk ki az érzéseinket, lehet, hogy a másik nem érzi úgy, hogy fontos a számunkra. Ráadásul, ha halogatjuk, hogy majd holnap megmondom neki, hogy szeretem. Ha halogatjuk a megbocsátást egy esetleges vita után, nem biztos, hogy lesz rá lehetőségünk rá legközelebb. Ne feküdjenek úgy le, hogy nem bocsátanak meg a szeretteiknek, rokonaiknak, szerelmüknek, barátaiknak, ismerőseiknek, vagy, hogy úgy gondolják, majd holnap megbocsátok. Ne váljanak el úgy, hogy nem mondják ki az őszinte érzéseiket. Ne menjenek el úgy, hogy nem mutatják ki az igazi érzéseiket. Miért? Mert lehet, hogy már nem lesz holnap, mert az élet kiszámíthatatlan. Nem lehet tudni, hogy kinek mennyi idő van megírva, kinek mennyi időt szánt a Teremtő*. Persze ez nem azt jelenti, hogy rettegve kell leélni az életet. Inkább azt jelenti, hogy értékelni kell minden pillanatot az életben és legfőképp azokat a pillanatokat, amit azokkal az emberekkel töltünk el, akiket igazán szeretünk és közel állnak hozzánk. Mivel nagyon sok ember későn jön rá, hogy mi mindent nem tett meg, és élete végéig bánja, mert elszalasztotta a pillanat adta lehetőséget, a pillanat varázsát. Azt a lehetőséget, hogy éreztesse és kimutassa a szeretetét a másik ember felé. Azt a szeretetet, ami a másik embernek, talán az egész világot jelentené (vagy jelentette volna), és bármi történne vele, a lelkében ott maradna és magával vihetné a másik ember szeretetét.

 ♥ Nagy J. Gabriella ♥                                                                 Debrecen, 2016. június 6.

Kegyetlen Halál

Amikor az ember a szülei, testvérei halálát éli át, egy életre megváltozik a Világ.

A szülők halálakor, nő fel az ember igazán.

Amikor azokat veszítjük el, akik eddig óvtak minket és vigyáztak ránk.

Akik próbáltak megóvni minden bajtól, gondtól, problémától és fogták a kezünket egy életen át.

Akiknek mindig volt egy kedves szavuk, mosolyuk hozzánk.

Akikről tudtuk, hogy őszintén, önzetlenül, tiszta szívből szeretnek minket, míg élünk.

Akik képesek voltak elfogadni minket olyannak, amilyenek vagyunk igazán.

Akik ismerték igazi énünk, ismerték minden rezdülésünk.

Akiknek elég volt, ha ránk néztek és tudták, hogy éppen mi bánt.

Akik szavak nélkül is megértettek minket, bármi is fájt.

A szülők elvesztése egy életre nyomot hagy az emberben.

A szülők elvesztése egy semmihez sem hasonlítható fájdalmat okoz az ember lelkében.

Csak az tudja megérteni, aki már veszített el egy édesanyát, egy édesapát.

Csak az tudja igazán, mit érez a másik ember, aki már elvesztette az apját, az anyját.

Innentől kezdve nincs egy nap, hogy ne jutna eszébe az apa hangja, az anya mosolya.

Innentől kezdve nincs egy nap, hogy ne hiányozna az apa ölelése, anyja gyengéd érintése.

Innentől kezdve örökre megváltozik a világ!

♥ Nagy J. Gabriella ♥              Debrecen, 2009. január 31.

A Halál szele és az Élet szépsége

Amikor az embert megérinti a halál szele, főleg ha többször is, sok mindent másképpen lát. Szóval, amikor az ember érzi a halál közelségét és megtapasztalja létezését, onnantól kezdve más perspektívában látja a világot. Rájön, hogy más dolgok fontosak az életben, mint sok ember szerint. Rájön, hogy semmit nem visz el magával a Földről csak a szeretet a szívében, a lelkében. Rájön, hogy millió apró csoda vesz körül minket. Sajnos ezt, sok ember nem veszi észre. Nem veszi észre, mert végig rohanja az életét. Olyan dolgokért hajszolja magát, ami csak pillanatnyi boldogságot jelent. Az igazi boldogságot nem lehet pénzen megvenni. Én örülök a napfelkeltének, mert csodálatos látvány és első pillanatai olyanok, mint a Tavasz. Életre kel a természet és megtelik a kertem madárcsicsergéssel. A kicsi kerti tónál színes madár kavalkád, ahogy isznak és pancsolnak olyan, mint egy reggeli szertartás. Bámulatos a hajnali harmatcsepp a virágok szirmain, amint a nap sugarai megvilágítják, és millió szikrát szór szét. Szeretem az incselkedő tavaszi szellő susogását, amint átsuhan a levelek között és végigborzolja őket. Szeretem a nyári eső játékos ritmusát. Örülök az égbolton átívelő szivárványnak nyári eső után. Ámulatba ejt a nyári égbolton tovaúszó hófehér bárányfelhő, mely különböző formát ölt. Szeretem a napnyugtát, mert káprázatos látvány, amikor a horizontot befesti a lenyugvó nap sugara. Egy kicsit olyan, mintha meghalna a természet. A nappali állatok nyugovóra térnek és átveszi helyét az éjszakai élet. A halk neszezés, ahogy a sündisznók útra kelnek élelmet keresni. A tücsökciripelés, a békák szerelmes brekegése, a denevérek és a baglyok szárnysuhogása hihetetlen dallam kavalkád. Elvarázsol a Hold misztikus fényével, a szikrázó csillagokkal az égen. Ámulatba ejt az éjszakai égbolton egy pillanatra feltűnő és szikrázó csóvát húzó hullócsillag. Szeretem a szentjánosbogarakat nyári éjszakán, ahogy repkednek a mezőn, olyanok, mint az apró világító mécsesek. Szeretem az Aurora Boreálist és az Aurora Asztrálist, mely olyan, mint egy varázslat, mert hihetetlen színekben játszik. Örülök a virágok színpompájának, bódító illatának, melytől megtelik a levegő és életre kel. Szeretem, amikor téli éjszakákon fehér hólepel takarja a tájat, és a felhők mögül kibújó holdfény megcsillan a hótakarón. Szinte szikrázik a millió hópehely, mint megannyi apró gyémánt. Szeretem, amikor hullik a hó és a pici hópelyhek megcsillannak a téli éjszakában, majd landolnak az arcomon, a hajamon, a tenyeremben. Döbbenetes, milyen sokformájú hópehely van. Szeretem a jégvirágokat az ablakomon, téli éjszakán. Én örülök egy csodálatos dalnak is, mely elvarázsol. A dallamoktól boldogság költözik a szívembe, melytől a lelkem szárnyra kap, mint egy pici kék pillangó, vagy egy aprócska kolibri madár. Én meglátom a másik emberben a csodát, mert minden ember egyedi és megismételhetetlen, és éppen ettől különleges, éppen ettől válik egy hihetetlen csodává. A legnagyobb borzalmak és fájdalmak mellett is, meglátom mindenben a szépet, mert a világ olyan gyönyörű és varázslatos. Hiszem, hogy minden nap egy új remény, egy új lehetőség. Hiszem, hogy minden embernek meg van az igazi párja a Földön, és várja valahol, hogy rátaláljon. Hiszek az őszinte, igaz szerelemben. Hiszem, hogy a feltétel nélküli, önzetlen szeretet minden kincsnél többet ér. Hiszem, hogy a szeretet és a hit erőt ad. Hiszem, hogy az élet értelme a szeretet. 

♥ Nagy J. Gabriella ♥                         Debrecen, 2009. Január 31.