Írások » Napi történések » »

Vallom, hogy egy nő soha ne beszéljen csúnyán, hanem legyen kedves és gyengéd, mert nem szép, ha csúnya szavakat használ. Én is ehhez tartom magam, mert nekem édesapám is ezt tanította.  Mindig azt mondta, hogy egyáltalán nem szép, ha közönséges szavak hagyják el egy nő száját. Maximálisan igaza volt benne.

Tartozom egy vallomással. Múlt héten, kedden, azaz 2016. November 22-én borzalmas napom volt. Reggel a lányomat műtötték, és a műtéte sem volt komplikáció mentes. Igaz, hogy kis műtéte volt, de olyan vérzés alakult ki nála, amitől még az orvos is meglepődött, mert ilyen műtétnél nem szokott nagy vérzés kialakulni. Úgy szólt az asszisztenseknek, hogy hozzanak alvadás gátlót a lányomnak. Ráadásul további kivizsgálásokra is számíthatunk, ami nem éppen jó hír. Amíg a lányom műtőben volt, én a műtő előtt álltam és vártam, hogy kijöjjön. Ekkor hívott egy szolgáltató, aki letette a telefont, mire én fel tudtam volna venni. Már évek óta van egy fenn álló hiba, amit még mindig nem javítottak ki a panaszaim ellenére sem. Pedig többször szóltam személyesen, telefonon és email-ben. Éppen ezért hívott a szolgáltató, mert arról volt szó a legutóbbi telefonos megbeszélésünkkor, hogy szólnak nekem, mikor jönnek ki, hogy kijavítsák a hibát. Mivel letették a telefont, anélkül hogy beszéltek volna velem, ideges lettem. A lényeg, hogy mire hazaérkeztem a lányommal, már nagyon ideges voltam az, az napi, és az előző napi/heti/hónapi és évi történések miatt, mert túl sok minden jött össze. Most jutottam el arra a pontra, amikor normál esetben beülök a szobámba és ki sem mozdulok onnan egy fél napig, vagy egy napig. Ennek ellenére lefektettem a lányomat, megnyugtattam, hogy most már minden rendben lesz, mert már túl van a nehezén, majd felhívtam a szolgáltatót, aki a kórházban is hívott.

A szolgáltató ügyfélszolgálatán hosszas keresgélés után közölték velem, hogy kijavították a hibát. Ezen nagyon meglepődtem, mert a fennálló hibát csak úgy tudják kijavítani, ha bejönnek az udvaromra. Mondtam az ügyfélszolgálatosnak, hogy az kizárt dolog, mert nálam senki nem volt, hisz mindig van otthon valaki. Erre ő állította, hogy a nyilvántartás szerint ki van javítva a hiba. Ekkor szakadt el nálam a cérna. Mert több éve húzódó hibáról van szó és mindig csak annyit közöltek velem, amikor kijöttek a szakemberek, hogy igen, valós hibáról van szó és ki lesz javítva. Majd telt az idő és közben nem történt semmi, nem javították ki a hibát. Mondtam az ügyfélszolgálatosnak, hogy nem hiszem, hogy a szerelőjük kinövesztette a szárnyát és átrepült a két méteres kerítésem felett, és a tető mellett csapkodó szárnyakkal megjavította a hibát. De a telefonba még mindig azt állították, hogy márpedig ki van javítva a hiba. Puff neki! Szóval, mondtam egy csúnya szót, amit több mint harminc éve nem ejtettem ki a számon. Akkor is csak egyszer, de apa rám szólt, hogy még egyszer nem szeretné meghallani, hogy csúnyán beszélek. Nem is tettem többé. Tényleg nem szoktam csúnya, közönséges szavakat, mondatokat kiejteni a számon. Viszont ez a szolgáltató (és a többi gond és probléma), az utóbbi pár hónapban kétszer hozott ki úgy a sodromból, hogy kétszer mondtam ki ugyanazt a csúnya szót. Most legutoljára megfogadtam magamnak, hogy nem adom meg senkinek sem azt a sanszot, hogy csúnya, közönséges szót húzzon ki belőlem. Azóta is lelkiismeret furdalásom van, mert tudom, hogy édesapám nem lenne büszke rám, ha hallotta volna ezt a csúnya szót, amiért annak idején, tizenöt éves koromban rám szólt. Nem szoktam közönségesen és trágárul beszélni, és nem szoktam közönséges szavakat használni, és magam előtt is szégyellem magamat, hogy csúnya szó jött ki a számon. A lányom csak kuncogott rajta, mert hallotta a teljes telefonbeszélgetést, és hallotta a csúnya szót is. Pedig nincs mit kuncogni rajta, mert borzalmasan fáj a dolog, legalább is nekem. Napok múlva rám kérdezett, hogy miért vagyok szomorú. Én meg mondtam neki, hogy azért, mert csúnya szó jött ki a számon és bánt a lelkiismeret miatta. Erre ő azt felelte, hogy nincs miért, mert más is beszél csúnyán. Igen, ám. De én, nem más vagyok, hanem én. Ami azt jelenti, hogy én nem szoktam csúnyán beszélni, és nem csak azért, mert nem akarok, hanem azért is, mert nem áll rá a szám. Nem érdekel, ha más csúnyán beszél, de magamtól ezt nem fogadom el.

Egy héttel később, vagyis 2016. November 28-án kimentem a temetőbe apához, mert az nap volt tizenöt éve, hogy meghalt. Amikor kiértem, láttam, hogy egyetlen élő lélek sincs ott. Kiszálltam a kocsiból és odamentem édesapám sírjához, hogy a Mindenszentekkor kivitt mécseseket meggyújtsam, mert a halála évfordulóján mindig azt szoktam. Szomorúan konstatáltam, hogy megfújták az összes angyalkás mécsest, amit kivittem neki. Csak a régebbi mécsesek voltak a sírnál, és egy piros mécses, amit valaki más vitt oda. Le voltam döbbenve a tapasztalástól, hogy, hogy képesek emberek elvinni egy halott sírjáról egy mécsest, nem hogy többet. Nagyon mérges lettem, de eszembe sem jutott csúnyán beszélni. Kivettem a kocsiból azt az egy angyalkás mécsest, amit otthonról vittem magammal és kénytelen voltam azt az egy mécsest meggyújtani. Majd átsétáltam a bátyám sírjához, hogy megnézzem neki is elvitték-e a mécseseit. Sajnos, igen. Ugyanazokat a mécseseket vitték el, amilyenek az édesapám sírján is voltak. Kíváncsi lennék rá, hogy az illető, aki lenyúlta a mécseseket, mit szólna hozzá, ha a rokonainak, családtagjainak a sírjáról lopnák el a lopott mécseseket. Kíváncsi lennék rá, hogy, hogy cifrázná a szavakat és mondatokat.

♥ Nagy J. Gabriella ♥                    Debrecen, 2016. November 29.