Írások » Napi történések » »

Gyerekkorom óta, minden jelesebb ünnep előtt képeslapokat és üdvözlőkártyákat szoktam feladni. A mostani ünnepek előtt sem volt ez másképp, mivel sok karácsonyi és új évi képeslapot küldtem el a régi iskolatársaknak, barátoknak, ismerősöknek. Miközben a képeslapokat válogattam, el kellett ismerni magamnak, hogy vannak dolgok, amiben régimódi vagyok. Nem mintha nem tudtam volna már régebben is, de a felismerés ilyenkor még jobban megvilágosodik az emberben. Az egyik ilyen például a karácsonyi, új évi, névnapi és születésnapi képeslapok, üdvözlőkártyák küldése. Tudom és tisztában vagyok vele, hogy a mai felgyorsult világban egy email vagy egy SMS pillanatok alatt odaérkezik annak a személynek, akinek küldjük. Azzal is tisztában vagyok, hogy igazából ezek vették át a levelek és a képeslapok, táviratok helyét, de az én számomra, valahogy sokkal hidegebb, ridegebb, megfoghatatlanabb. Ráadásul nincs benne semmi személyes és egyedi, ami a küldőre jellemző lenne. (Bár el kell, ismerjem, hogy én is kaptam régebben egy Angol hölgytől csodálatos képeslapokat interneten keresztül, csak azt fájlaltam, hogy nem tudtam az íróasztalomon tartani. Amikor meg akartam nézni, mindig be kellett kapcsolnom a számítógépemet.) Persze feltehetné az olvasó a kérdést, hogy miért? Miért gondolom azt, hogy nem olyan személyes és közvetlen egy email vagy egy SMS?

Elmesélem az én szemszögömből nézve.

Kicsi lány voltam, amikor édesapám egyik unokatestvére küldött nekünk egy csodálatos karácsonyi képeslapot Amerikából, merthogy ő, ott élt. Amikor a kezembe vettem teljesen elvarázsolt a képeslapon lévő kép szépsége és különlegessége. Teljesen másfajta volt, mint amit annak idején itt lehetett kapni. Persze, itt is voltak nagyon szép képeslapok, de a legtöbb fényképszerű volt, ami engem nem fogott meg annyira. De az a képeslap, amit egy távoli nagybácsi küldött, teljesen hatalmába kerített. A színek, a festés stílusa és a kép kifinomultsága, mondanivalója egyszerűen káprázatos volt. Onnantól kezdve, mindig vártam a külföldi nagybácsi képeslapjait, amit össze is gyűjtöttem magamnak. De idővel az egyik bátyám elkérte tőlem, hogy bevigye az iskolába megmutatni, mivel képzőművészetet tanult. Viszont elfelejtette hazahozni, amit a mai napig sajnálok. Na, mindegy, most nem is ez a lényeg. Édesapám még akkoriban mesélte, hogy a reneszánsz és a romantika idején a hölgyek, hogy még személyesebbé tegyék a leveleiket, üdvözlőkártyáikat (mert már akkor is létezett, de sok kézzel festett volt), az általuk használt parfümmel is befújták, hogy azt az érzést váltsák ki az olvasóból, mintha ott állna mellettük a levél vagy üdvözlőkártya küldője. A lényeg, hogy onnantól kezdve másképpen néztem a képeslapokra. Ekkor értettem meg a képeslapok és üdvözlőkártyák igazi lényegét és értékét, és legfőképp üzenetét.

Térjünk vissza a karácsonyi és az új évi képeslapokhoz. Gyerekkoromban, mi is nagyon sok képeslapot küldtünk szét a családnak, mivel édesapámnak sok testvére, unokatestvére volt (sajnos mára mind halott). Amikor már elég nagy lettem, apa mindig engem bízott meg az ünnepek előtt, hogy menjek el a postára és vegyek képeslapokat. Imádtam nézegetni és válogatni a szebbnél szebb képeslapok között. Mindig tudtam, hogy kinek milyen az ízlése, és ahhoz mérten válogattam össze a karácsonyi és új évi képeslapokat. Éppen ezért van az, hogy a mai napig szeretek képeslapokat küldeni régi iskolatársaknak, régi és új ismerősöknek, barátoknak, vagy azoknak az embereknek, akiket kedvelek és közel érzem őket a szívemhez. Én úgy gondolom, hogy sokkal meghittebb, közvetlenebb, ha valakinek egy csodálatos képeslapot, üdvözlőkártyát küldünk, mint egy emailt vagy SMS-t. Miért? Azért mert, amíg a képeslapokat válogatja az ember, addig is időt szán azokra az emberekre, akiknek a képeslapokat küldi. Még ha ők ezt nem is gondolják, mert nem gondolnak igazán bele, de ezzel is a szeretetünket mutatjuk ki feléjük. Ami nagyon fontos és sok ember elfelejtkezik róla, hogy az ember arra, azokra szán időt, aki kedves/kedvesek a szívének és a lelkének. Vagyis, fontos/fontosak a számára! Még valami! Amíg a képeslapokat válogatja az ember, addig is azokra az emberekre gondol, akiknek a képeslapokat veszi. Tehát, szeretettel gondol rájuk, és próbál olyan üdvözlő lapokat választani, ami valószínűleg tetszik majd nekik. Ráadásul, amikor leül az ember, hogy megírja a karácsonyi, új évi, névnapi, születésnapi képeslapokat, akkor is arra az emberre/emberekre gondol, akiknek ír. Ezáltal a saját szeretetével is megtölti az üdvözlő képeslapokat, amit a barátoknak, ismerősöknek, iskolatársaknak, rokonoknak ír és küld el. Tehát az érintése, írása által szeretetet közvetít a címzetteknek.

Most azt is megkérdezhetnék, hogy mit szoktam a képeslapokra írni. Először is jókívánságaimat és csupa olyat, amit magamnak is kívánnék. Mert lássuk be, a mai világban a jókívánságokból sosem elég. Most megint feltehetnék a kérdést, hogy még mit szoktam ráírni a képeslapokra? Például, ha valakivel régen találkoztam, akkor mindig odaírom, hogy „Régen beszélgettünk!”. Ez, szó szerint értendő! Nem kell mögé gondolni semmit, kedves olvasó. Egy öreg bölcs régen azt mondta, hogy „Rossz, aki rosszra gondol.” Egy másik bölcs pedig azt mondta, hogy „Mindenki magából indul ki.” Mind a két állítás nagyon igaz, még most, ebben az évszázadban is. Visszatérve az eredeti témához, az ismerőseimnek, barátaimnak, régi iskolatársaimnak vannak kedvenc helyeik, mint ahogy nekem is, ahol meglehet inni egy teát, kávét, vagy megenni egy süteményt, szendvicset és közben jót lehet beszélgetni. Beszélgetni a múltról, jelenről, és a jövőről. Kivel mi történt mióta nem találkoztunk, mit csinál most és mire számít/számíthat, vagy mit szeretne elérni a jövőben. Különben is, jó összetalálkozni és beszélgetni azokkal az emberekkel, akikkel van közös téma, akikkel lehet viccelődni, de lehet komoly dolgokról és az életről beszélgetni. Nincs is ebben semmi rossz és semmi kivetnivaló, hisz ezek a témák mindig örökérvényűek lesznek, míg ember él a Földön. Jó olyan emberekkel beszélgetni, akiken tényleg látszik, hogy komolyan érdekli a sorsom, érdekli, hogy mi történik velem, és hogy hogyan élem az igazi, hétköznapi életemet, és nem pedig a pletykákra hallgatnak. Jó olyan emberekkel beszélgetni, akik tényleg ismernek és tisztában vannak minden gondommal, problémámmal, betegségemmel, életkörülményemmel. Szóval az igazi valós életemmel és nem a látszattal foglalkoznak. Nem ülnek fel a hazugságoknak, rosszindulatú pletykáknak, mert tudják milyen is vagyok igazán és olyannak szeretnek, amilyen vagyok, és én is tudom, hogy ők milyenek igazán és olyannak fogadom el őket, amilyenek. Ez mindennél fontosabb. Még valami. Soha nem írok a képeslapokra, levelekbe olyan dolgokat, amit ha elolvas egy idegen, mert „véletlenül kinyílik a boríték a postán”, félre lehetne érteni. Olyan dolgokról írok, mint minden normális átlagember, aki a szeretteinek, barátainak, régi iskolatársainak küld képeslapot vagy levelet, és nincs benne semmi titok, ha esetleg valaki azt hinné.

Visszatérve az eredeti témához, nekem is vannak olyan képeslapjaim, amit az íróasztalomon vagy a könyvespolcaimon tartok, mert amikor ránézek, eszembe jutnak azok az emberek, akiket szeretek, de sajnos, nagyon ritkán láthatom őket. Viszont mindenegyes pillanatban, amikor ránézek a képeslapokra, megtelik a szívem szeretettel és mosolyt csal az arcomra, ami csodálatos és varázslatos érzés. Mert minden képeslap és üdvözlőkártya, amit egy olyan embertől kaptam, aki kedves a szívemnek, boldogsággal tölti el a lelkem. Ez minden emberre igaz, higgyék el nekem. Próbálják ki, hogy küldenek a szeretteiknek egy csodálatos képeslapot, ami sokat mond nekik, és kérjék meg, hogy tegye ki az íróasztalára vagy az étkezőasztalra, éjjeliszekrényre, hűtőszekrényre. Az a lényeg, hogy sokszor pillantson rá napközben. Majd kérdezzék meg tőle pár hét múlva, hogy milyen érzés volt a számára nap, mint nap látni azt a képeslapot, üdvözlőkártyát, amit Ön küldött neki szeretetből. A legtöbben azt fogják mondani, hogy jó érzés volt és boldoggá tette őket, mert igaz, hogy nem volt ott vele, de a képeslap, amit Ön írt neki, olyan érzést váltott ki, mintha mégis csak ott lett volna, ha másképp nem, de lelkiekben. Ezért kellene többször képeslapot küldeni szeretteinknek, barátainknak, ismerőseinknek, régi iskolatársainknak.

Én úgy gondolom, hogy egy csodálatos képeslap, egy jól megválasztott üdvözlőkártya és a ráírt szövegtartalom, lelkünknek egy darabját és szívünk szeretetét közvetíti a címzettnek/címzetteknek. Ezért vallom azt, hogy egy képeslap, egy üdvözlőkártya nem más, mint egy csöppnyi varázslat, ami közvetíti a szeretetünket embertársaink felé és tudatja velük, hogy nem felejtettük el, hogy fontos a számunkra még akkor is, ha távol vagyunk tőle.

Ezért gondolom azt, hogy sokkal meghittebb és közvetlenebb egy képeslap, mint egy SMS, még akkor is, ha emiatt régimódinak néznek is engem.

♥ Nagy J. Gabriella ♥                     Debrecen, 2016. December 16.