Írások » Napi történések » »
Nap Gondolata - Lelkiismeret (rövidített verzió)
Eszembe jutott, hogy gyerekkoromban, amikor édesapámmal mentünk valahová együtt, a hosszú úton mindig beszélgettünk. Azt is mondhatnám, hogy az egész időt, míg odaértünk ahová elindultunk, végig beszéltük. Néztem a tovasuhanó tájakat, időnként apát nézegettem (szerettem nézni az arcát, a mozdulatait, a gesztikulációit, mert mindig megnyugtatott) ahogy vezetett és közben hallgattam, amit mondott nekem. Az egyik ilyen beszélgetésünk alkalmával szóba jött a lelkiismeret.
Feltette azt a kérdést, hogy tudom-e mi a lelkiismeret? Először nem értettem a kérdését, de utána megpróbáltam neki elmondani, hogy mi is az szerintem. A lehető legegyszerűbben válaszoltam neki, hogy szerintem a lelkiismeret az, amikor megszólal bennünk egy hang, ha valami rosszat csinálunk, és ezáltal tudjuk, hogy az a dolog, amit meg akarunk tenni, vagy esetleg megtettünk, rossz dolog. Apa erre helyeselt és azt kérdezte tőlem, hogy tudom-e, hogyan élheti le az ember az életét úgy, hogy soha ne legyen lelkiismeret furdalása? Én azt válaszoltam neki, hogy úgy élheti le az ember az életét lelkiismeret-furdalás nélkül, ha megpróbál mindig helyesen cselekedni, és végig gondolja a tettei következményét még azelőtt, mielőtt megtenné. Apa erre is azt mondta, hogy jól látom a dolgokat. Megdicsért, hogy amiket az évek folyamán hallottam tőle és a barátaitól, tényleg megjegyeztem.
Utána azt mondta nekem, hogy amit most mond, azt jól jegyezzem meg egy életre. Ezt fogom idézni, persze nem szó szerint, hanem a saját szavaimmal, mert még akkor viszonylag gyerekcipőben jártam.
Először is azt mondta, hogy az embernek mindig a lelkiismeretére kell hallgatnia, és akkor soha nem követ el olyan dolgot, amit később megbán. Az embernek úgy kell leélnie az életét, úgy kell cselekednie, hogy később soha ne kelljen szégyenkeznie sem a szülei, gyerekei, családja előtt sem. Sőt! Úgy kell viselkednie és cselekednie, hogy a még meg nem született utódai se szégyenkezzenek majd miatta. Ami még nagyon fontos, hogy ne hozzon szégyent az őseire. Itt jön képbe a Mindenszentek vagy más néven Halottak napja. Tiszteletben kell tartani az ősök emlékét. (De majd még ezt folytatom).
Édesapám fiatal korában papnak készült (bár a végén nem lett az) és éppen ezért, nagyon szigorú erkölcsi normák szerint nevelt. Nekem a mese a Bibliai történetek voltak. Mivel lány gyerek voltam, még inkább vonatkozott rám apa szigora. Ezért van az, hogy nem dohányzom, nem drogozom, nem hazudok, nem kávézom, nem iszom, nem nőzöm (vagyis nincsen ferde hajlamom), nincsenek játékszenvedélyeim. Nem vagyok irigy, nem használok ki másokat, és nem vagyok pletykás. Nem szeretem a futó kalandokat és hűséges természet vagyok. Egyszer voltam férjnél és egy kezemen meg tudom számolni, hány férfit ismertem közelebbről. Kerülök minden olyan párkapcsolatot, amit nem szeretet vezérel (de ezekről már írtam). Vigyázok a családom hírnevére, még attól függetlenül is, hogy egy páran próbálnak befeketíteni és hazudoznak rólam. (Bár édesapám többször felhívta rá a figyelmemet, hogy lesznek olyan időszakaim az életemben, amikor mindent elkövetnek ellenem, hogy lejárassanak, de ha a lelkiismeretemre hallgatok és a helyes úton maradok, akkor mondhatnak bármit. Az igazság előbb vagy utóbb úgyis kiderül.) Mindig figyeltem rá, hogy a családomra ne hozzak szégyent, mert tisztában vagyok vele, hogy ez milyen fontos dolog az életben. Próbáltam mindig úgy élni, hogy ne bántsak meg senkit készakarva, és ahol tudok, segítek. Ha hibáztam mindig megpróbáltam jóvá tenni a hibáimat. Mindig bocsánatot kérek, ha véletlenül megbántok valakit, mert tisztában vagyok vele, hogy ez milyen fontos. Én sem vagyok tökéletes, és én velem is előfordul, hogy elrontok dolgokat. Viszont felvállalom a hibáimat és tanulok belőlük. Nem hazudozok senkiről semmit, és mindig igazat mondok, még akkor is, ha néha kellemetlen az igazság (bár néha ez sem jó). Hallgatok a lelkiismeretemre. Tiszteletben tartom az őseim emlékét és figyelek arra, hogy a még le nem született utódaim se szégyenkezzenek miattam. Tiszteletben tartom a többi embert és azok akaratát, és megpróbálok mindenkit elfogadni olyannak amilyen. Tiszteletben tartom más emberek családtagjait, őseit. Persze, most mondhatja az olvasó, hogy OK, már megint magáról ír. Igen, igaza is van a kedves olvasónak. Viszont lássuk be, azért írok magamról, mert nem akarok senkire sem mutogatni, hogy bezzeg ő. Inkább felvállalom saját magam és a saját életem, hiszen nincs mit titkolnom. Ilyen vagyok, ez vagyok én. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem szerethet mindenki, hogy nem felelhetek meg mindenkinek, de nem is akarok. Nem vagyunk egyformák és éppen ezért szép az élet. Viszont bizonyos dolgokban, igenis kell, hogy hasonlítsunk egymásra. Ez pedig az, hogy tiszteljük egymást családon belül, mert ez a legkisebb sejt, ami összefogja az embereket, és ha itt nincs meg az összefogás, a tisztelet, akkor tágabb értelemben sincs. Tiszteljük embertársainkat, egymás családját, és ezáltal a családfáját, amibe beletartoznak az ősök is.
Itt lép be a képbe megint a Mindenszentek vagy Halottak napja. Ilyenkor nem csak a közvetlen családtagjainkért gyújtunk gyertyát, hanem az összes felmenőnkért, akiknek köszönhetjük, hogy élünk. Mert, ha ők nem lettek volna, akkor most mi sem lennénk itt a Földön. Ezért kell tisztelni és becsülni őseinket és mások őseit. Nem szabad egyetlen becsületes ember nevét sem befeketíteni, lejáratni, bemocskolni, mert ezzel az ősök emlékét is sárba tiporják. Mert, ha megteszik, akkor nem tisztelik a másik ember felmenőit és annak emlékét, és erre csak olyan emberek képesek, akiknek nincs lelkiismeretük. Pedig az őseink oly sok mindent tettek értünk, hogy most itt lehetünk és élhetjük az életünk. Senki nem tudhatja, hogy dédnagyapáink, üknagyanyáink és még azon is túl, több generációra visszamenőleg, mennyit szenvedtek, gürcöltek azért, hogy becsülettel felneveljék gyermekeiket, unokáikat, leszármazottjaikat. Mi mindent kellett kiállniuk, átélniük, csak hogy mi, a mostani nemzedék itt lehessünk és élhessük az életünk. Ha ők nem lettek volna, a Világ most nem itt tartana, és ezt most jó értelemben mondom. Mi mindent éltek meg, amiből nekünk tanulnunk kellene és kell is, hogy ezáltal is fejlődjünk, hogy ezáltal is szebbé tudjuk tenni és tegyük a Világot a jelen és az utókor számára. Éppen ezért, nincs joga senkinek sem hazudoznia, befeketítenie egy becsületes ember nevét, mert ezzel nem csak neki ártanak, hanem az egész családfájának, a felmenőknek és a lemenőknek. Tisztelni kell a másik ember halottjait, őseit, és nem szabad sárba tiporni az ősök nevét. Ha ezt valaki mégis megteszi, az nem gondol bele, hogy ő mit szólna hozzá, ha az ő családfájával csinálnák ezt. Nem gondol bele, hogy ő neki milyen érzés lenne, ha szeretett nagyapját, imádott dédnagyanyját leszólnák azért, mert róla rosszat mondanak ok nélkül.
Így Mindenszentek előtt, gondolja ezt mindenki végig, élje bele magát a másik ember helyzetébe, hogy neki ez vajon, hogyan esne. Mit érezne kint a temetőben a családtagjai sírjánál mécses gyújtás közben, ha arra az emberre is rosszat mondanának, aki ott fekszik a sírkő alatt és nem volt semmi bűne? Szeretetet adott neki és a családtagjainak, amíg élt, és azt a családnevet használta, amit befeketítettek lelkiismeretlen emberek akár pletykával, akár hazugságokkal. Egy család, egy nemzet erősségét az is megmutatja, hogy mennyire tisztelik halottjaik, őseik emlékét. Mert minden családot, minden nemzetet egy fához is lehet hasonlítani. Ha ennek a fának a gyökerei gyengék, vagyis az őseink, akkor a törzs, ami a jelen nemzedék satnya lesz. Ebből következik az, hogy az ágak, ami az elkövetkezendő generáció, még inkább elvékonyodik, elsatnyul. Ha a jelen nemzedék, nem tiszteli egymást, nem tiszteli az őseit, nem tiszteli a gyerekeit a fel növekvő generációt, mire lehet számítani? Hogyan várjuk el, hogy erős családok, erős nemzetek legyenek, ha nem figyelünk oda az őseinkre? Nekik köszönhetjük, hogy élünk és létezünk. Ők teremtették meg azt a környezetet, azt a helyzetet, amiben élünk. Kötelességünk megóvni a fel növekvő nemzedéknek, amit őseink hagytak ránk, mert ezzel is a tiszteletünket fejezzük ki, irántuk. Nekik köszönhetjük, hogy van egy országunk, egy nemzetünk, van egy Föld nevű bolygó, ahol békében élhetünk/élhetnénk. Ezért fontos a Mindenszentek vagy más néven Halottak napja.
Tisztelje mindenki eltávozott családtagjait, őseit, és ugyanezt tegye meg embertársai halottjaival és őseivel. Amikor gyertyát gyújtanak a temetőben ne csak a saját halottjaikra gondoljanak, hanem minden eltávozott jó emberre a Földön, aki már valamit letett az asztalra, hogy mi, akik most kint vagyunk a temetőben a síroknál, jobban és szebben élhessünk, mint ők annak idején. Figyeljünk a lelkiismeretünkre, mint ahogy ők is megtették azért, hogy nekünk élőknek jobb legyen a sorsunk, életünk. Mert mind az, ami most körül vesz minket, nekik köszönhetjük. Kint a temetőben, ha látunk egy sírt, amelyiken nincs mécses, tegyünk rá egyet és gyújtsuk meg, vagy legalább tegyünk rá egy szál virágot. Ezzel is kifejezve a mások őseivel szembeni tiszteletet.
Én úgy gondolom, hogy így kapcsolódik össze a lelkiismeret és a Mindenszentek, vagy más néven Halottak napja.
♥ Nagy J. Gabriella ♥ Debrecen, 2016. Október 16.
