Írások » Napi történések » »

Mindenszentekről már írtam tavaly, de úgy gondoltam, hogy muszáj kibővítenem a tavalyi írásomat. Tehát, amit most olvasnak, az nem más, mint az előző évi írásom bővített változata. Nem tudom, hogy más írók, hogy vannak vele, de én, akár hányszor elolvasom egy régi írásomat, mindig tudnék még hozzá írni, esetleg változtatni rajta. Próbálom egyre tökéletesebbre és tökéletesebbre formálni. Főleg, hogy az ember változik napról napra, hétről hétre. Sok mindent megtapasztal egy hét alatt, egy év alatt és ezáltal bővül a látásmódja.

Szinte nincs olyan ember, aki ne ismerné a mindenszenteket, vagy más néven, halottak napját. Minden családban vannak halottak, akikhez kijárnak a hozzátartozók a temetőbe, ha máskor nem is, de ezen a napon biztosan. Tudták, hogy ilyenkor nem csak a közvetlen családtagjainkért gyújtunk gyertyát, hanem az összes felmenőnkért, akiknek köszönhetjük, hogy élünk? Pedig, így van. Belegondoltak már abba, hogy ha ők nem lettek volna, akkor most, mi sem lennénk itt a Földön? Pedig, ez is így van. Ha nem lettek volna az őseink, mi sem léteznénk. Ők építették fel azt a Világot, amiben élünk, amiben létezünk. Ők őrizték meg számunkra ezt a csodálatos kék bolygót. Ők hozták létre azt a környezetet, amiben élünk és ahol nevelhetjük a gyerekeinket. Ezért kell tisztelni és becsülni őseinket és mások őseit. Nem szabad egyetlen becsületes ember nevét sem befeketíteni, lejáratni, bemocskolni, mert ezzel az ősök emlékét is sárba tiporják. Ha megteszik, akkor nem tisztelik a másik ember felmenőit és annak emlékét, és erre csak olyan emberek képesek, akiknek nincs lelkiismeretük. Pedig az őseink oly sok mindent tettek értünk, hogy most itt lehetünk és élhetjük az életünk. Senki nem tudhatja, hogy dédnagyapáink, üknagyanyáink és még azon is túl, több generációra visszamenőleg, mennyit szenvedtek, gürcöltek azért, hogy becsülettel felneveljék gyermekeiket, unokáikat, leszármazottaikat. Mi mindent kellett kiállniuk, átélniük, csak hogy mi, a mostani nemzedék itt lehessünk és élhessük az életünk. Ha ők nem lettek volna, a Világ most nem itt tartana, és ezt most jó értelemben mondom. Mi mindent éltek meg, amiből nekünk tanulnunk kellene és kell is, hogy ezáltal is fejlődjünk, hogy ezáltal is szebbé tudjuk tenni a Világot a jelenkor, és az utókor számára. Tisztelni kell a másik ember halottait, őseit, és nem szabad sárba tiporni az ősök nevét, emlékét. Ha ezt valaki mégis megteszi, az nem gondol bele, hogy ő, mit szólna hozzá, ha az ő családjával, nagyszüleivel, dédszüleivel, családfájával csinálnák ezt. Nem gondol bele, hogy ő neki, milyen érzés lenne, ha szeretett nagyapját, imádott dédnagyanyját leszólnák azért, mert róla rosszat mondanak ok nélkül.

Így Mindenszentek előtt, gondolja ezt mindenki végig, élje bele magát a másik ember helyzetébe, hogy neki ez vajon hogyan esne. Mit érezne kint a temetőben a családtagjai sírjánál mécses gyújtás közben, ha arra az emberre is rosszat mondanának, aki ott fekszik a sírkő alatt és nem volt semmi bűne. Szeretetet adott neki és a családtagjainak, amíg élt, és azt a családnevet használta, amit befeketítettek lelkiismeretlen emberek akár pletykával, akár hazugságokkal. Egy család, egy nemzet erősségét az is megmutatja, hogy mennyire tisztelik halottaik, őseik emlékét. Mert minden családot, minden nemzetet egy fához is lehet hasonlítani. Ha ennek a fának a gyökerei gyengék, vagyis az őseink, akkor a törzs, ami a jelen nemzedék satnya lesz. Ebből következik az, hogy az ágak, ami az elkövetkezendő generáció, még inkább elvékonyodik, elsatnyul. Hogyan várjuk el, hogy erős családok, erős nemzetek legyenek, ha nem figyelünk oda az őseinkre. Nekik köszönhetjük, hogy élünk és létezünk. Nekik köszönhetjük, hogy van egy országunk, egy nemzetünk, ahol békével élhetünk/élhetnénk. Nekik köszönhetjük, hogy egy csodálatos Föld nevű bolygón élhetünk, ahol mindenünk meglehetne, ha figyelnénk és vigyáznánk rá. Ezért fontos a Mindenszentek vagy más néven halottak napja.

Halottak napja előtt, mindenki gondolja végig, hogy mi mindent tettek érte a hozzátartozói, akik kint nyugszanak a temetőben. Persze, sok ember elmondhatja, hogy nem volt rózsás a kapcsolata a szeretteivel, voltak viták és meg nem értések, de gondoljanak arra is, hogy a viták, gondok, problémák, megerősítik az embert. Lehet, hogy nem volt fáklyás menet az élete, de most nem lenne olyan erős és kitartó, mint most. Lehet, hogy szigorú volt az édesapja vagy nagyapja, de éppen a szigor miatt lett becsületes, őszinte ember. Lehet, hogy túl sok volt az elvárás vele szemben, de éppen ezért tanult annyit, hogy többre vitte az életben, mint a szülei. Vagy épp az elvárások edzették meg annyira, hogy az élet nehézségeit könnyebben vészeli át. Az is lehet, hogy rossz körülmények között nőt fel, de épp ez sarkalta arra, hogy a saját gyerekeit, már jobb körülmények között nevelje fel. Persze sorolhatnám a példákat, mert az életben sok minden előfordul. Mindenesetre ebből azt akartam kihozni, hogy semmi nem történik véletlenül. Minden azért történik, hogy fejlődni tudjunk. Vannak dolgok, amik évek múlva is fájnak, de meg kell tudnunk bocsátani, ha bántás ért minket, eltávozott szeretteinktől. Nincs olyan ember, aki ne hibázna, de a szeretetnek erősebbnek kell lennie, mint a haragnak. Minden eltávozott családtagunknak valamiért ott kellett lennie a környezetünkbe, hogy valamit megtanuljunk, megtapasztaljunk, hogy fejlődni tudjunk. Ha ezt megértjük, akkor el tudjuk engedni a bántásokat, fájdalmakat, és mindenszentek napján szeretettel a szívünkben tudunk mécsest gyújtani a síroknál. Nekem is nehéz volt bizonyos dolgokat megélni, megérteni, feldolgozni. Nekem is nehéz volt túltenni magamat dolgokon. Sőt! Azt is mondhatnám, hogy néha, amikor eszembe jutnak bizonyos dolgok, amik velem történtek, nagyon fáj. De megpróbálom más szemmel nézni. A lányom is feltette már többször azt a kérdést, hogy hogyan tudtam megbocsátani a bántásokat, és hogy vagyok képes szeretni azt az eltávozott családtagjaimat, akik sokat bántottak? Ilyenkor megpróbálom neki elmagyarázni, hogy miért szeretem, és miért nem haragszom már rá. Megpróbálom elmagyarázni neki, hogy a bántásaik által erősebb lett a lelkem, és sok mindent másképpen látok éppen ezért. Oly sok mindent nem tudtam volna átvészelni az életben, ha ők akkor, bizonyos dolgokat nem tesznek meg, és ezek által nem erősödöm meg. Részletezhetném tovább, de ez nem célom. Főleg, hogy minden ember más és mást él át, más helyzetekben. Viszont, ha megértjük, hogy minden a mi érdekünkben történik a szeretteink, családtagjaink által, akkor meg tudunk bocsátani és tisztelni tudjuk eltávozott szeretteinket. Tisztában vagyok vele, hogy van olyan ember, aki ezzel nem ért egyet, vagy nem igazán érti, amit leírtam, de eljön az az idő, amikor majd ő is rájön a leírtak lényegére és mélységére.

Még valami, ami úgy gondolom, hogy nagyon fontos, legalábbis én így látom. Azok az emberek, akik haraggal váltak el, eltávozott szeretteiktől és nem mennek ki a temetőbe mindenszentek napján. Próbálják túltenni magukat a haragon, dühön, és bocsássanak meg annak az embernek, aki már nincs az élők sorában. Higgyék el, maguknak is jót tesznek vele és az eltávozott szerettük lelke is megnyugszik, és ezáltal könnyebben tud mindkét fél tovább menni akár az életben, akár a másik úton, amit a halott lelkének kell megtennie. Próbáljanak meg a jó és szép dolgokra emlékezni, mert az megkönnyíti a megbocsátást és az elengedést. (Persze az nem jelenti azt, hogy néha nem jutnak az ember eszébe az átélt rossz dolgok, de akkor már más szemszögből látja az ember a történéseket, és képes tényleg őszintén szeretni azt, aki már nincs vele.) Ezáltal, mind a két félnek sokkal jobb és könnyebb lesz az előttük álló út megtétele. Ezt én így gondolom, mert tapasztaltam a környezetemben.

Tehát, tisztelje mindenki eltávozott családtagjait, őseit, és ugyanezt tegye meg embertársai halottaival és őseivel. Amikor gyertyát gyújtanak a temetőben, ne csak a saját halottaikra gondoljanak, hanem minden eltávozott jó emberre a Földön, aki már valamit letett az asztalra, hogy mi, akik jelenleg élünk és most kint vagyunk a temetőben a síroknál, jobban és szebben élhessünk, mint ők annak idején. Figyeljünk a lelkiismeretünkre, mint ahogy ők is megtették azért, hogy nekünk élőknek jobb legyen a sorsunk, életünk. Mind az, ami most körül vesz minket, nekik köszönhetjük. Vagyis a saját őseinknek és embertársaink őseinek. Kint a temetőben, ha látunk egy sírt, amelyiken nincs mécses, tegyünk rá egyet és gyújtsuk meg, vagy legalább, tegyünk rá egy szál virágot. Ezzel is kifejezve a mások őseivel szembeni tiszteletet. Lehet, hogy azon a síron azért nincs mécses vagy virág, mert már az a család kihalt, de mi élők megtehetjük és meg is kell tennünk, hogy legalább halottak napján egy idegen és üres sírra teszünk egy mécsest, és meggyújtjuk. Nem tudhatjuk, hogy az, aki ott fekszik a sírkő alatt, mit tett a családunkért, vagy az ő, őse.

♥ Nagy J. Gabriella ♥                                      Debrecen, 2017. október 30.