Írások » Versek » »

Egyszer volt egy pici lány, ki imádattal nézett rád,

De túl sok volt a fájdalom, a bántás és a csalódás,

Így elmúlt a varázs.

Nem törődtél velem, nem hagytál nekem mást,

Csak az egyedüllétet, a terheket és a magányt.

Ekkor jöttek a szürke hétköznapok,

A sötét, hideg, magányos éjszakák.

Eleinte magamban kerestem a hibát,

De utána rájöttem,

Nem csak én vagyok a hibás.

Majd sok gyötrődés után,

Megfogalmazódott a kérdés.

Hogyan tovább?

Emlékszel, amikor megkérdeztelek mit mondtál?

Soha nem szerettél igazán.

Nem tudsz elfogadni olyannak, amilyen vagyok,

Ez az igazság!

Szerettem volna, hogy elfogadj olyannak, amilyen vagyok,

De te, képtelen voltál rá.

Így nem maradt más,

Mint a hatalmas csalódás és az eltávolodás.

Én is hibáztam, mert túl fiatal és naiv voltam,

Hisz előtted nem ismertem senki mást.

Az én hibám, hogy nem vettem észre,

Hogy valami nincs rendben, közted és köztem.

Az én hibám, hogy nem tudtam,

Milyen lehet az igaz szerelem.

Ilyen lehet?

Már rég tudom, hogy nem.

Így elváltunk szépen, csendesen, hét év után.

Hét esztendő után, magamra hagytál mindennel.

Hét esztendő után, egyedül hagytál az egész világgal.

Ezek után a pici lány, megpróbált más szemmel nézni rád.

Túllépett a bántásokon, fájdalmon,

Eljött a megbocsátás.

Már más szemmel nézek rád,

A lelkem mélyén nincs más,

Csak a testvéri szeretet és az igaz barátság.

Néha kegyetlen testvér vagy,

Ilyenkor rá kell döbbennem,

Még mindig nem ismersz harminc év után.

Bilincsbe versz és gúzsba kötsz,

Mint egy rab madarat.

Nem hagyod repülni az énekes madarat.

Néha nagyon jó testvér vagy,

Jobb, mint az igazi, legjobb testvérem,

Aki nem él már.

Ilyenkor óvsz és vigyázol rám,

Teljesíted édesapámnak tett ígéreted.

Egy valami biztos.

Sokkal jobb testvér vagy, mint a testvéreim közül bármelyik volt és lesz.

De már nem vagyok a feleséged és nem is leszek.

Elvesztettem egy férjet,

De az Ég, egy igazi testvért adott nekem.

Tudod, hogy mi az, ami a legjobban fájt és fáj?

Mégpedig az, hogy nagyon sokszor

Ok nélkül bántasz és bántottál.

Bántó szavaid még mindig a lelkembe marnak,

Napok, hetek, hónapok, évek múlva is,

Borzalmasan fáj.

Mikor az életemért küzdöttem,

Nem voltál mellettem.

Mikor az életemért küzdöttem,

Nem fogtad a két kezem.

Mikor a szeretteim haltak meg,

Nem álltál velem a koporsók mellett.

Mikor a szeretteim haltak meg,

Azt mondtad nekem, ne sírjak.

Ne sírjak, mert azt nem lehet!

Egyedül hagytál a bánatommal.

Egyedül hagytál a fájdalommal.

Egyedül hagytál a betegséggel.

Egyedül hagytál az egész világgal.

Sokan azt mondják,

Ezt megbocsátani nem lehet.

Én megbocsátottam neked, drága testvérem.

Amikor a szeretteid haltak meg,

Ott álltam melletted.

Amikor senki nem állt melletted,

Én ott voltam veled.

Amikor beteg voltál,

Ápoltalak rendesen.

Néha pokollá tetted az életem,

Én ezt is megbocsátottam neked,

Drága testvérem.

Már rájöttem, hogy Te,

Soha nem ismertél igazán.

Nem vetted észre, hogy mindig őszinte vagyok,

Kimondom az igazat,

Akár mennyire fáj.

Nem vetted észre, hogy gyűlölöm a hazugságot,

Jobban, mint bármi mást.

Nem vetted észre, hogy mennyire romantikus,

Mennyire szentimentális vagyok.

Míg mások, pár hónap alatt rájöttek,

Én vagyok, Miss Sentimentál.

Még mindig nem ismersz, harminc év után.

Már jól vagyok, a múlt árnyéka nem nyomaszt már,

Már nem keresem magamban a hibákat,

Már rájöttem, hogy még mindig nem fogadtál el igazán.

Már rájöttem rég, hogy közöttünk nem lehet más,

Csak testvéri szeretet és igaz barátság, egy életen át.

Testvéri szeretet volt és testvéri szeretet van, harminc év után.

♥ Nagy J. Gabriella ♥                     Debrecen, 2015. október 10.