Írások » Versek » »
Ősi Fák
( Amikor először megláttalak. )
A napokban arra jártam, ahol évszázadokkal ezelőtt együtt ültettünk egy fát.
Emlékszel?
Akkor ott azt mondtad nekem, hogy mindig emlékeztetni fog minket egymásra.
Igazad volt.
Visszavágyódom mindig oda arra a helyre.
Visszavágyódom mindig abba a korba.
Visszavágyódom a karjaidba.
Akkor ott, minden a legnagyobb rendben volt közöttünk.
Akkor ott, teljes és tökéletes volt a szerelmünk.
Akkor ott, Te emlékeztél régi életeinkre.
Akkor ott, Te emlékeztettél a régi fogadalmadra.
Az idők kezdetén megígérted nekem, hogy mindig mellettem leszel.
Az idők kezdetén megígérted nekem, hogy mindig vigyázol rám.
Az idők kezdetén megígérted nekem, hogy mindig szeretni fogsz.
Hol vagy most?
Merre jársz?
Miért nem vigyázol rám?
Már nem szeretsz igazán?
Már nem emlékszel a közös életeinkre.
A közös élet emlékét őrzik az ősi fák.
Évtizedek, évszázadok jönnek és mennek.
Rendíthetetlenül és megingathatatlanul állnak és elviselik a zord idők szavát.
Most már olyanok vagyunk, mint az ősi fák.
Messziről szeretjük egymást.
♥ Nagy J. Gabriella ♥ Debrecen, 2009. augusztus 19.
