Írások » Versek » »

Évekkel ezelőtt láttam egy romantikus filmet, ami megérintette a szívemet.

Kíváncsi lettem a férfi szereplőre, hogy ki ő, és hogy az életben milyen lehet.

Ekkor tudtam meg, hogy nem csak színész, hanem igazából egy énekes.

Előtte soha nem történt meg velem, hogy érdekelt volna egy színész igazi élete.

Meghallgattam az egyik dalát, és nagyon furcsa érzés volt hallani a hangját.

A dalai magukkal ragadtak, és átéreztem a dalok mélyről jövő üzenetét és érzelmét.

Tetszett a spanyol temperamentum, az életigenlés és a kultúra, ami nálunk igen csak fura.

Ekkor belém hasított egy különös érzés, mintha nem jó helyre születtem volna, és megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy miért éppen oda?

Nem gondoltam, hogy a spanyol dalok ennyire közel állnak a szívemhez és a lelkemhez, de ekkor rájöttem, hogy miért állt mindig annyira közel hozzám,

Leonard Bernstein - West Side Story-ja.

Először a zenédbe szerettem bele, mert megérintette a lelkem.

Ahogy hallgattam, napról napra, egyre jobban megkedveltelek a távoli messzeségben.

Elgondolkodtam rajta, hogy aki ilyen dalokat énekel, milyen lehet.

Megnéztem egy koncertfelvételt rólad, és belenéztem a szemedbe.

Nem találtam mást, csak hatalmas és mély érzelmeket.

Megtetszett a lelked, amit csak kevés embernek mutatsz meg.

Pedig ha tudnák, milyen vagy, még többen szeretnének.

Kedvesség, türelem, intelligencia és jóság, mind ott van benned, bár keveseknek adatik meg, hogy ezt mind lássák és megfigyeljék benned.

Amikor ezt észrevettem, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy mélyen ott vagy a lelkemben.

Mert én nem a szívtiprót láttam meg benned, hanem a férfit, akinek érzékeny a lelke.

Annyira megérintettél, hogy le kellett ülnöm és írnom rólad egy verset.

Amikor a Sors úgy akarta, találkoztunk az interneten.

Teltek a napok, hetek, hónapok, évek, és én, még jobban megismertelek téged.

Egyik nap hozzám szóltál, és ez számomra még ma is hihetetlen, és a mai napig nem értem.

Pedig tudtam, hogy régóta figyelsz engem, mert éreztem a sejtjeimben.

Válaszoltam neked és nem is reméltem, hogy kapok tőled egy másik üzenetet az interneten.

El kell, hogy ismerjem, óriásit tévedtem és kellemesen csalódtam benned.

Láttam az üzeneteket, miket küldtél nekem és ez boldoggá tett engem.

2013 Novemberében elkezdtél nekem küldeni apró szívecskéket, miktől minden pillanatban gyorsabban vert a szívem.

A dalokat, amiket küldtél nekem a Mennyekbe* röpítettek, és végre újra éltem.

Ekkor vettem észre, hogy szerelmes lettem.

Ez borzasztóan megijesztett és félelemmel töltötte el a lelkem.

Írtam neked, hogy nős férfiakkal nem kezdek.

De Te, tovább küldted a dalokat, képeket és a szívecskéket.

Ekkor már mindig éreztem a lelkemben, hogy mikor gondolsz rám, és mikor figyelsz engem.

Szinte szimbiózisban éltünk, Én meg Te.

Még jobban rádöbbentem, hogy majd öt év internetes ismeretség után, tényleg beléd szerettem, pedig próbáltam küzdeni ellene.

Bár tisztában voltam vele, hogy úgysem lehet belőle semmi sem, mert tiltja ezt a meggyőződésem és a Hitem.

Nem venném a lelkemre, hogy egy család miattam szakadjon szét és menjen tönkre.

Hisz a család a legszentebb dolog a földi létben.

Közben felfigyeltem valamire.

Először bosszantottad, heccelted a vetélytársaid, hogy a ruhám a tiéd lesz.

A ruha rajtam maradt és sem az övék, sem a tiéd nem lett.

Aztán jött a durva bántásod, ami nagyon fájt nekem és itt van mélyen a lelkembe, ami olyan, mint a rózsatövis az ember kezébe.

Emlékszel?

Azt írtad egy képre: „Hogyha tudod, hogy én vagyok a Nap, akkor napszemüveget veszel”.

Több ezer ember előtt aláztál meg és nevetségessé tettél, pedig nem tudtál rólam szinte semmit sem.

Hiszen nem láttál személyesen soha sem, csak annyit tudtál, amit hallottál rólam, de az semmi sem.

Nem akartam hinni a szememnek, akár hogy is néztem, és közben elakadt a lélegzetem.

Ebben a pillanatban egy Világ dőlt össze bennem, és teljesen összetörtem.

Akkor jöttem rá, hogy játszottál velem és azért csináltad az egészet, hogy nőjön a nézettséged.

Ez maximálisan sikerült, mert a Világ minden tájáról többszörösére nőtt a követőid létszáma, és ez be is került az újságba.

Emlékszel, mit írtam neked előtte?

Minden nap imádkozom a családodért és érted, de nős férfiakkal nem kezdek.

Úgy szeretlek, ahogy vagy, és nem akarlak megváltoztatni, soha sem.

Éppen ezért, nem értettem ezt az egész helyzetet, és a cselekedeted.

A rokonaid is azt írták nekem, hogy az Isten* áldjon meg engem, amiért így szeretlek, és hogy jó hatással vagyok rád és az életedre.

Mindig szerettem volna egy olyan családot, mint a Tied, ahol ennyire vigyázzák, óvják egymást szeretetben.

Nem tudtam, hogy mit csináljak az egész helyzettel és veled.

Legszívesebben meg…..m v…a, de nem tettem, mert a lányom tartotta bennem a lelket és az őrangyalom, aki születésem óta ott van mellettem és meleg, puha szárnyaival átölel, amikor fáj a lelkem és szenvedek, mert ő védelmez és vígasztal engemet.

Tudtad jól, hogy a többiek már előtte kihasználtak, megaláztak, megtapostak és összetörték a szívem és a lelkem, és éppen ezért, 2013 Novemberében otthagytam őt és őket, végleg.

Írtam neked, hogy a többiekkel, soha nem találkoztam személyesen, csak koncerten láttam őket, és ők engem.

De Te, nem hitted el nekem.

Azt is írtam, hogy egyetlen egyszer voltam külföldön Bécsben egy koncerten, ahová a lányom is bejött velem.

Hiába mondtam neked.

Azt is írtam, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hány férfit engedtem magamhoz közel.

Kérdezed, hogy miért?

Mert nagyon szigorú neveltetésben részesültem.

Ezt mind hiába mondtam neked, mert Te, saját magadból indultál ki kedvesem.

Éppen ezért, csak játszottál velem és színlelted az érzelmeket, ami szörnyű volt rám nézve.

Gyötrődések közepette teltek a napok és a hetek, és én nem tudtam, mit csináljak veled.

Ültem a négy fal között és törölgettem a könnyeimet, mert úgy éreztem végleg elvesztem, és vége az egész életemnek.

Ekkor jött a hír, hogy édesanyád nagyon beteg.

Imádkoztam érte éjjel és nappal, mert tudom, hogy milyen, ha az embernek szerető édesanyja nincsen.

Sajnos az ima nem segített, és édesanyád elment a Mennybe*.

Az nap éjjel írtam egy verset „Luz Mama” címmel az emlékére.

Napokkal később jött az Anyák napja, és én nagyon féltettelek Téged.

Bíztam benne, hogy erős vagy, és hogy átvészeled az egészet.

Ezalatt sokan támadtak Téged és Engem, amiért eljöttem és ott hagytam őket.

Nem értették meg, hogy azért tettem, mert kihasználtak, megaláztak, nem tiszteltek és összetörték a szívem, és a lelkem.

Nap, mint nap jöttek a bántások, nem tisztelték a fájdalmat, amit édesanyád elvesztése váltott ki benned, amit Én, egyre jobban éreztem a lelkemben.

Közben a szívecskék eltűntek, úgy, mint az üzenetek.

Nyomuk veszett a végtelen semmiben.

Így kénytelen voltam elfogadni, hogy tényleg vége az egésznek.

Mikor feltörték az email címeimet, amivel a Facebookra mentem fel, otthagytam az egész internetet.

Néha-néha a Bloggomra írtam fel, de nem sok sikerrel, mert támadtak keményen, és még több email címemet törték fel.

Vadásztak rám a neten és úgy éreztem magam, mint egy űzött vad a természetben, majd egy páran elkezdték a lejárató hadműveletet ellenem.

Elkövettek mindent, hogy befeketítsék a nevem, és tönkretegyék az életem.

Nem írtál és nem kerestél, így tudomásul vettem, hogy az egész, tényleg csak játék volt felőled, és végleg vége az egésznek.

Nem hibáztatlak és már megbocsátottam neked az egészet régen, és nem is gyűlöllek, mert azt nem tudlak, még a legnagyobb ellenségemet sem.

Egy valamit viszont nem értek, mégpedig azt, hogy miért mondtad nekem, hogy szereted a lelkem.

Ha szereted a lelkem, akkor miért bántottál meg engem?

Miért játszottál az érzelmeimmel, mint egy szeszélyes kisgyerek?

Én nem játszottam, soha sem veled.

Így utólag nincs mit tagadnom, az életemnél is jobban szerettelek, és ezt nyilvánosan is vállalom, mert nincs mit szégyellnem.

A saját életemet is odaadtam volna, csak hogy Te, a családod körében élhesd az életed.

A saját lélegzeteimet is neked adtam volna, csak hogy Te, lélegezhess és énekelhess, mert annyira szerettelek téged.

Olyan voltál nekem, mint a levegő az életemben, hisz levegő nélkül nincs élet a földi létben.

Ilyen sokat jelentettél nekem, remélem, most már érted.

Te voltál a Levegő, amitől újra éledtem a sok bántás és megalázás után, de Te ezt tönkre tetted, mert ugyanúgy bántottál, mint a többiek.

Régebben a Nap sütött rád és érezhetted szenvedélyes szeretetét, támogatását és inspirációját, most ismerd meg a Nap árnyékos oldalát.

Neked nem fáj a lelked, hogy ezt megtetted velem?

Félek tőled, hogy a szerelem csak játék neked, hogy újból összetörnél egészen.

Félek tőled, mert tudtad, hogy mások is összetörték a szívem, és ennek ellenére Te is ugyanezt megtetted velem.

Félek, hogy csak győzelmi trófeának használnál, amiből nem kérek.

Mert a bántások nyoma ott van a múltban, amit az emlékekből nem törölhetsz ki, soha.

Még akkor sem, ha már megbocsátottam neked az egészet, mert a múlt történései ott vannak az Univerzum könyvtárának a lapjaiban, és fönn a csillagos égen.

Tükröt tartasz mások elé kedvesem, de néha torzképet mutatsz meg, mert nem vagy tisztában az igazsággal, arról nem is beszélve, hogy a saját tükörképed, soha nem nézed meg.

Nem tudom, hogy merjek-e bízni még benned vagy bárkiben, mert eddig csak olyan férfival találkoztam, aki összetörte a szívem, vagy esetleg a testem.

Négyőtöket, soha nem ismertem személyesen, még fizikai értelemben sem, de így az interneten keresztül is összetörtétek a szívem, megsebeztétek a lelkem, és sárba tiportátok emberségem.

Nem hiszem, hogy valaha is kérnék újra belőletek, vagy ha igen, akkor keményen és kitartóan bizonyítanotok kellene, mert félnék, hogy újra ezt tennétek velem.

Szeretetért, kedvességért, segítségért, megalázást, bántást, hazugságot adtatok négyen nekem.

Elárulok egy titkot neked, kedvesem.

Senkinek nem lesz öröme abban a pénzben, amit az én ötleteimen keresett úgy, hogy nem kérdezte meg tőlem, hogy használhatja-e, mert ez a karma törvénye.

A lopott ötletek, kincsek, pénz és vagyon nem hoz boldogságot, csak megkeseríti és tönkreteszi az életet.

Egyikőtöket sem érdekelte, hogy a kisded játékaitok, hazugságaitok után, mi lesz velem, mi lesz a kezdődő írói és költői karrieremmel, vagy, hogy miből élek meg.

Ami nektek csak vérre menő játék és versengés volt a trófeáért, az, az én életemről, becsületemről, hírnevemről szólt, amin átgyalogoltatok a hecc kedvéért, szórakozásból.

Csak és kizárólag a saját hírnevetekre vigyáztatok, de egy becsületes nőére nem, aki évekig segített benneteket.

Ezzel még az őseim emlékét is meggyaláztátok és bemocskoltátok, nem csak az én családi és írói nevem.

Olyan képet festettetek le rólam, amilyen nem vagyok és soha nem is leszek, mert a lelkem és a neveltetésem miatt, nem fér bele az életről alkotott képbe.

Amikor megismertelek benneteket, már előtte sem, közben sem, és azóta sem volt senkim sem.

Lehet, hogy az a végzetem, hogy férfi nélkül éljem le a hátralévő életem?!

Remélem nem, és bízom benne, hogy létezik még igaz, őszinte szerelem, ahol fontosak az igazi értékek.

Azt kérdezed tőlem, hogy tudom-e egyáltalán, milyen a szerelem?

Igen tudom, mert leírtam több versemben, amit nekik, és főleg Neked köszönhetek.

Van köztük szerelmes, szenvedélyes, édes és bús, szívfájdítóan szomorú, és a szemekből könnyeket fakasztó, de mit sem változtat a helyzeten és a lényegen.

Éjszaka csendes magányomban, most már újra képes vagyok hallgatni a dalaid, és még mindig megérinti a szívemet.

El kell, hogy ismerjem, még mindig szeretem a zenédet, de már félek és óvakodok tőled.

Nem tagadom és nyilvánosan is vállalom, még mindig szeretlek téged, mint ahogy a többieket is, a bántások ellenére is, és még mindig érzem lelketek fájdalmát a mai napig is.

De tudnod kell, már nem vagyok szerelmes beléd és a többiek közül egyikbe sem, mert összetörtétek a szívem, megmartátok a lelkem még a messzi távolból is.

Félek tőled és tőletek, már egy jó ideje.

Kérdezed, hogy miért?

 Elmesélem.

Nem fizikailag félek tőled és tőlük, mert a testi seb begyógyul, még ha nehezen is.

Sajnos tudom milyen az, ha a testemet bántják, mert tapasztaltam gyerekként és nőként, hogy milyen az, ha kezet emelnek rám.

Igaz, hogy a fizikai seb sokszor borzalmasan fáj, de az csak rövidebb ideig tart, mert a testi seb az örökkévalósághoz képest, csak egy fényvillanás.

A lelkemet és a szívemet féltem tőled és tőlük, mert a szíven és a lelken ejtett seb, sokkal nehezebben gyógyul meg.

A szíven ejtett seb, bár lassabban gyógyul, de mégis csak elmúlik, ha van, aki gyengéd szeretettel gyógyítja meg.

A lelki sebeket az ember nem felejti el, mert életeken át cipeli a nehéz, fájó emlék terheket.

Mert teher az, amit ok nélkül kap az ember, főleg ha nem szolgált rá, egy pillanatig sem.

A lelki sebeket az ember egy örökkévalóságig cipeli a hátán, mert ezek azok a sebek, amiket nem felejt el a halhatatlan lélek sem.

Milyen szeretet az, ahol a szeretetre, kedvességre, bántással felelnek?

Milyen szeretet az, ahol a segítségre, gúny és megvetés a felelet?

Milyen szeretet az, ahol a saját hírnév fontosabb, mint a szerelmed hírneve és becsülete?

Milyen szeretet az, ahol a szerelmed nem számít, csak Te?

Milyen szeretet az, ahol a szerelmedet győzelmi trófeaként mutatod be?

Önző szeretet az, amiből nem kérek, soha se.

Ez nem csak terád vonatkozik, hanem mindenkire, aki bántott, megalázott engemet.

Majd ha megváltoztál és megváltoztatok, akkor keressetek meg, de addig kerüljetek.

Mert különben nem állok szóba veled és veletek.

Nem kérek több bántást, megalázást, hazugságot, fel nem vállalást tőled és tőletek.

Elfogadok mindenkit olyannak amilyen, de önző, hazug szerelmet nem keresek.

A múltam részei vagytok, amit nem felejtek el, soha sem.

Megpróbálok csak a szépre gondolni, és a fájdalmat végleg elfelejteni.

Hatalmas csalódás volt, amit általad és általuk átéltem, mert olyan sok negatív dolgot kaptam, amit soha nem is reméltem.

Rádöbbeni arra, hogy velük majd tíz év és veled eltöltött öt év, nem jelent neked és nekik semmit sem, fájdalmas és borzalmas tapasztalás volt ez, nekem.

Sok bántást kaptam életemben, de soha annyit, mint az elmúlt jó pár év alatt és során.

Sok mindent megértettem ez idő alatt, például azt, hogy nem mind barát, aki barátodnak vallja magát.

Mert az igazi barátok akkor is ott vannak veled, amikor baj van, amikor betegség, gond, bánat és tragédia gyötri a lelked, és nem csak messziről figyelik a küzdelmed és szenvedésed.

Azt is tudom, hogy fáj a lelkem és darabokban a szívem, amit részben neked köszönhetek és a többieknek.

Nem tudom, hogy létezik-e olyan erős szeretet és szerelem, amivel meglehet gyógyítani ezt az összetört szívet, és megmart lelket.

Nem tudom, hogy lesz-e párom és hogy milyen lesz, de azt tudom, hogy milyent keresek és milyenre vágyom.

Bízom benne, hogy létezik még olyan férfi, akinek fontosak az igazi értékek, és az őszinte, igaz szerelmet keresi.

Aki büszkén és nyíltan vállalja fel egy nő őszinte szerelmét, és védelmezi, ha kell, nem pedig játszik vele vagy megsebzi.

Olyan férfit keresek, kinek nem játék a szerelem, hanem egy életre keresi társát, igaz szerelmét.

Kinek fontos, hogy a nő mit gondol, mit érez, és észreveszi, ha baj van, és ott van mellette, mint egy rendíthetetlen kőszikla.

Óvó tekintetét és karját szerelmén rajta tartja, hogy ne sérüljön meg gyengéd, érző lelkű kedvese, párja.

Olyan szerelmet keresek, ahol a férfi, férfi és a nő, nő lehet, ahol a nőre nem pakolják a felesleges nehéz terheket, de nyíltan elismerik a bölcs gondolatait, meglátásait és a segítségeit.

Olyan szerelmet keresek, ahol a szerelem őszinte és gyengéd, nincsenek számító hazug tettek és szavak, ahol az igaz szó és a szeretet mindennél többet ér, akár a Világ összes kincsénél.

♥ Nagy J. Gabriella ♥             Debrecen, 2016. Október 28.