Írások » Versek » »

Te és Én, együtt voltunk Atlantiszban,

Már akkor is tudtuk, hogy soha nem válunk el egymástól.

Te és Én, együtt voltunk az ősi Teotihuacánban az Istenek városában,

Szerelmesen, szenvedélyesen magadhoz öleltél,

És együtt néztük a Nap és a Hold piramist.

Te és Én, együtt voltunk Machu Picchuban az Inkák ősi városában,

Mindennél jobban szerettél.

Te és Én, együtt voltunk Copánban a Maják ősi városában,

Óvtál engem és féltettél.

Te és Én, együtt voltunk az ősi Egyiptomban,

 Vigyáztál rám és minden lépésemet figyelted.

Te és Én, ott álltunk valamikor nagyon rég az Istenek városában,

A Nap és a Hold piramis peremén.

Akkor ott, megfogadtuk egymásnak Te és Én,

Mindig beteljesedik a szerelmünk,

Amikor Te leszel a Hold, és a Nap, Én.

Ebben az életünkben ismét egymásra találtunk, Te meg Én,

Mert Te vagy a Hold, és a Nap, Én.

Bár erőszakkal elszakítottak egymástól minket,

Hogy ne teljesedjen be a szerelmünk.

De csak rajtunk múlik,

Hogy beteljesedjen az egymásnak tett ígéretünk.

Az égi planéták is akkor ragyognak a legszebben,

A Nap akkor ontja a legjobban melegét,

A Hold sápadt fénye akkor a legszebb,

Akkor tükrözi vissza legjobban a Nap fényét,

Ha meglátják egymást a látóhatár szélén.

Mert a Nap és a Hold csodálják egymást,

Valami különleges, megmagyarázhatatlan misztikus dolog van közöttük,

Ami egymáshoz vonzza őket az idők kezdete óta.

Még ha messziről is,

De az idők végezetéig szeretik egymást,

Még akkor is, ha nem járnak kéz a kézben egymással.

♥ Nagy J. Gabriella ♥                   Debrecen, 2015. Június 28.