Írások » Versek » »

Álltam az ablak előtt, és néztem a hópelyhek szállingózását.

Néztem, ahogy a levegőben, egymásra találnak.

Szorosan egymásba csimpaszkodva, köröztek fenn a magas légben.

Féltve ölelték egymást, míg a földre nem értek.

De a földön is tovább ölelik egymást, hogy a szerelmüket ne érje semmilyen bántás.

Óvják, védelmezik egymást, mert a szerelmük rövidebb ideig tart, mint egy szemvillanás.

Ha rájuk taposnak, vagy ha kisüt a Nap, vége az életüknek.

A hópelyhek szerelme és élete elillan, mint egy lágy fuvallat.

Mint egy harmatcsepp a zöld levélen, nyári reggeleken.

Ezért féltik, óvják szerelmüket, mert nekik minden pillanat egy örökké valóság.

Úgy élik át szerelmük minden pillanatát, hogy soha ne bánják meg majd az elmúlást.

Ők egy életre választanak párt, mert tudják, hogy rövidke életük alatt a legfontosabb,

az egymás iránti szeretet és a boldogság.

Lágyan, de mégis szorosan átölelik egymást, és megadják egymásnak azt a szerelmet,

amit egy pillanat alatt, csak elképzelni lehet.

Pillanatról-pillanatra léteznek egymásnak, mert tudják, hogy ami elmúlt, azt már pótolni nem lehet.

Tudják, hogy rövidke életük minden pillanata drága kincs, mely, ha elmúlik, nem marad más,

csak az átélt szerelem emléke, és semmi más.

Nem bántják egymást, mert életük rövid, tudják, hogy az egymás iránti tisztelet és szeretet, mindennél többet ér.

Amikor mégis eljön a vég, úgy mennek el, hogy tudják, szerelmük minden pillanatát megélték.

Szorosan ölelik egymást, miközben jön a tavasz, és tudják, hogy ezzel rövidke életük véget ér.

Búcsút mondanak egymásnak, mert tudják, hogy itt a megváltoztathatatlan,

hisz aki a Földre születik, az távozik is.

Egymásba csimpaszkodva, óvva ölelik egymást, miközben egymásba feledkeznek,

még az utolsó pillanatban is.

Azt is tudják, hogy az elmúlás csak átmeneti, és ha a Teremtő* úgy akarja,

következő télen találkoznak, ugyan itt.

De, ha még sem úgy alakul, ahogy ők szeretnék, a lelkükben a szerelmük örökre él.

Kaptak a Teremtőtől* egy csodálatos szerelmet, melytől a lelkük fejlődése, magasabb szintre lépett.

Lehet, hogy a következő télen már nem találkoznak, de ettől ők csak érettebbek,

tapasztaltabbak lettek.

Az is lehet, hogy találnak egy új szerelmet, amitől a lelkük, még többet fejlődhet.

Mert minden hópehelynek, egy téli évszak egy élet, úgy, mint az embereknek egy emberöltőnyi élet.

Majd évtizedek, évszázadok után a két hópehely, ismét egymásra talál.

Ekkor már a lelkük oly magasra szárnyal, hogy megadhatják egymásnak azt a szeretetet,

amit ép ésszel felfogni nem lehet.

Ezért fejlődik folyamatosan, pillanatról-pillanatra, napról-napra a lélek.

Minden lélek tudja a fenti létben, hogy azért születik a földre, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, tanuljon és tökéletesedjen.

Mert bizonyos dolgokat nem tapasztalhat meg, másképp nem tanulhat, csak ha testet ölt, itt lenn,

a földi létben.

A hópelyhek élete oly rövidke, de tudják,

hogy a szeretet, és az egymás iránti tisztelet és megértés a legfontosabb, mindenek felett.

♥ Nagy J. Gabriella ♥                    Debrecen, 2017. december 03.