Írások » Napi történések »

Egy pár hete, valaki azt mondta nekem, hogy „Végre hazaérkeztél.” Ő és a kollégái sokat tettek értem és megmutatták, hogy vannak még olyan emberek, akik képesek önzetlenül segíteni másoknak, és önzetlenül szeretni. Nagyon büszke lennék rá, ha a barátaimnak mondhatnám őket, mert emberségből jelesre vizsgáztak. Ők nagyon közel állnak a szívemhez, ott vannak a szívem eldugott rejtekében, és ott is maradnak örökre, bármit is hoz az élet. Amikor rájuk gondolok, boldogság járja át a lelkem és ettől mindig jó kedvem lesz. Azt is mondhatnám, hogy érzem lelkük rezdülését és ők is az enyémet...

Biztosan tudják, hogy sok magyar és külföldi művész használ művészi álnevet. Van, aki azért, hogy ne derüljön ki a valódi neve, hogy legyen magánélete. Van, aki azért, mert úgy gondolja, hogy a valós neve nem cseng olyan szépen, vagy esetleg túl hosszú. Egy biztos, mindenkinek meg van a saját oka, ha úgy dönt, hogy művészi álnevet használjon...

Egy pár napja, amikor sétáltam összetalálkoztam édesapám régi barátaival. Gyerekkoromban sokat mentünk hozzájuk, és amíg apáék főzőcskéztek, beszélgettek, addig én a gyerekeikkel görkorcsolyáztam, röplabdáztam, télen pedig korcsolyáztam, mert a szomszédban volt egy iskola, ahol a kosárlabdapályát megcsinálták jégpályának. Érdekes volt velük találkozni, főleg azért is, mert mióta meghalt apa (ennek már 15 éve) nem találkoztam velük és a gyerekeikkel sem. Boldogan mesélték, hogy a gyerekeik egy jó pár éve férjhez mentek. Az egyik az USA-ba, a másik Spanyolországba. Gratuláltam nekik. Őszintén örülök neki, hogy megházasodtak és nagyon remélem, hogy megtalálták az igazi boldogságukat, mert megérdemlik...

Ma reggel, amikor felkeltem és kimentem a teraszra, szikrázó napsütés fogadott. Leültem egy pár percre, hogy élvezzem a tavaszi reggel zsongását, forgatagát. Örömmel konstatáltam, hogy a diófámon a galambpárjaim még mindig szerelmesen bújnak össze és egymást tollásszák. Nem is gondolná az ember, ha nem figyeli meg, hogy mennyire képesek egymást szeretni, és hogy mennyire ki tudják mutatni egymás iránt a szeretetüket...

A hétvégén elgondolkoztam egy nagyon furcsa dolgon. Mégpedig azon, hogy mióta létezik számítógép, internet és mobiltelefon én mindegyiket használtam és használom (vagyis több mint tíz éve ennek). Sőt! A számítógépes programokra és az internetre szükségem volt a munkámhoz is napi szinten, így elvégeztem egy számítógép kezelői tanfolyamot. Itt tanultam szövegszerkesztés, táblázatkezelést, rajzprogramokat, tervezőprogramokat és internet használatot. Majd később a mobiltelefon használatát is megtanultam, mert erre szükség volt és van a mai világban...

Egy elmúlt nyár emléke jutott eszembe azon a napon, amikor megtaláltam a „sündisznó vadászatos” videót. Akkor 2012 nyarát írtuk és nagyon nagy hőség volt.

A lányommal éppen mentünk hazafele kocsival, amikor az egyik utcán megláttunk egy fél év körüli kiskutyát a kerítés tövénél. Nem álltunk meg, mert két idős nő beszélgetett egy kicsivel arrébb és azt hittük, hogy övék a kutyus...

Valaki régen azt mondta, hogy szentimentális vagyok. Be kell vallanom, hogy tényleg az vagyok már születésemtől kezdve, de az élet még inkább felerősítette bennem ezt az érzést. Miért írom ezt le? Azért mert lehet, hogy más is ilyen, mint én, csak nem meri bevallani magának. Esetleg ismer hasonló típusú embert és nem tudja, nem érti, hogy miért ilyen. Viszont ennek is meg van az oka, mint mindennek ebben az életben, ebben a világban...

Tegnap hajnalban hullt a hó és a háztetők fehér sapkát húztak, a tájat vékony fehér takaró borította. Lehet, hogy fehér Karácsony lesz? Imádom a Karácsonyt, számomra a legszebb ünnep. Amikor az emberek szívét és lelkét átjárja a Karácsony szentsége az, az Igazi Szeretet ünnepe...