Írások » Napi történések »

Már egy ideje gondolkodom rajta, hogy leírjam-e azt, ami velem történt 2015-ben. Sokáig dilemmáztam, hogy jó ötlet-e, de mivel megfogadtam magamnak, és még annak idején apának, hogy a történeteim, verseim között lesznek olyan írások is, amik kifejezetten rólam szólnak, ezért leírom. Miért?

Miért adtam azt a címet az írásomnak, hogy téves elképzelés zenehallgatással kapcsolatosan?

Úgy gondolom, már sokat írtam róla, mennyire szeretem a zenét és hogy életem nagyon meghatározó része. Azt is mondhatnám, mert már többször leírtam, hogy nem tudok zene nélkül élni, mert nekem olyan a zene, mint az éltető levegő. Arról is írtam, hogy sokféle zenét szoktam hallgatni, amibe belefér a Klasszikus komolyzene, ezen belül az opera, operett, egyházzene, hangszeres komolyzene...

Tudom, hogy ez most egy érdekes gondolat cím, de mivel ez is létezik az emberek reakciói, viselkedési formái között, így erről is írok.

Minden embernek más és más a tűrőképessége, de amikor elszakad az a bizonyos cérna és mérges lesz, sokféleképpen tör ki rajta a düh, a méreg. Vannak, akik félrevonulnak maguknak, úgymond elbújnak a világ elől, amíg megemésztik a problémájukat, azt, ami kizökkentette őket a normális kerékvágásból. Próbálják megtalálni a megoldást, és a lelki nyugalmukat. (Sok esetben, én is ezt csinálom, mivel nem látom értelmét sem a csúnya beszédnek, sem a dühöngésnek.). Vannak olyan emberek, akik cifrábbnál cifrább káromkodásba kezdenek, és addig mondják a magukét, amíg meg nem nyugszanak. Néha ez még vicces is tud lenni...

Úgy gondoltam, hogy ma, szintén két írást rakok fel ide.

1. Nap Gondolata – Borzalmas Rémálmok
2. Nap gondolata – Rólam

Igazából nem akartam írni, mert nem sok kedvem van most hozzá, de mégis úgy gondoltam, hogy írok egy pár sort. Miért? Mert úgy gondolom, és úgy érzem, hogy szükséges leírnom ezt a pár sort, ha nem is magamért, másokért. Még régebben írtam arról, hogy a honlapot azért vezetem heti, kétheti esetleg havi rendszerességgel, hogy leírjam a gondolataimat, érzéseimet, és azt, hogy mi történik velem. Tehát leírom a gondolataimat, érzéseimet és bízom benne, hogy azok az emberek, akik elolvassák, elgondolkoznak rajta...

Borzalmasan rossz kedvem van, és nagyon szomorú vagyok, de úgy gondolom, hogy erről is írnom kell, mégpedig azért, hogy az emberek elgondolkozzanak azon, amit most leírok. Elgondolkozzanak azok is, akik még nem vesztettek el senkit, és elgondolkozzanak azok is, akik már vesztettek el szülőt, nagyszülőt, testvért, rokont, barátot, közeli és távoli ismerőst, vagyis olyan embert, aki kedves a szívének és a lelkének. Higgyék el, amiket most leírok nagyon fontos, mert én már túl sok olyan embert veszítettem el, akik fontosak voltak a számomra és fáj a hiányuk. Nagyon nehéz örökre elengedni egy embert, akit szeretünk, de valamelyest könnyebb, ha tartjuk magunkat bizonyos dolgokhoz. Legalább a lelkünk megnyugszik, hogy vele voltunk és tudja/tudta, hogy hogyan éreztünk iránta. Tehát azért írok most erről, hogy rájöjjenek, hogy az ember élete nagyon hirtelen megváltozhat, és hogy milyen gyorsan elmúlik az élet, és éppen emiatt, minden pillanat fontos és számít ebben az életben.

Úgy gondolom, hogy amiről most írni fogok, azt csak azok tudják igazán átérezni, akik vesztettek már el egy szerető édesapát, édesanyát, nagyapát, nagymamát esetleg testvért, vagy egy olyan embert, aki számukra mindennél fontosabb volt. Tudom, most sokan felteszik a kérdést, hogy hogyan jön ez az ajándékozáshoz? Elmesélem...

Napok óta gondolkodtam rajta, hogy hogyan írjam le a legegyszerűbben az aurát úgy, hogy mindenki megértse. Minden nap leültem, hogy na, most írok az auráról, de a számítógépem is bemondta az unalmast. Bekapcsoltam és mielőtt írni kezdtem volna, kikapcsolt vagy újra indította magát. Gondoltam, hogy nincs itt az ideje, hogy írjak vagy elkapta a gépemet a tavaszi fáradtság. Így másnap megint leültem írni, de akkor sem boldogultam, ezért úgy voltam vele, hogy legalább összeszedem a gondolataimat. A sokadik nap után, végül úgy döntöttem, hogy végig futtatok egy teljes körű vírus ellenőrzést a gépen, hátha az a probléma, de nem az volt. Így szóltam az egyik ismerősömnek, hogy vizsgálja át a számítógépemet, és nézze meg, hogy mi lehet vele a probléma. A lényeg a lényegben, hogy sokáig nem volt számítógépem és csütörtökön kaptam vissza. Így most írom meg az aurával kapcsolatos gondolataimat, amit megpróbálok nagyon egyszerűen, a lehető legérthetőbben leírni, direkt nem tudományosan és csak a számomra legfontosabbakat. Miért írok az auráról? Mert szeretnék egy téveszmét szétoszlatni, ami velem kapcsolatos...

Édesapám sokáig dolgozott az egyik neves egyetemen és ott igazi, őszinte, életre szóló barátságokat kötött egyetemi tanár kollégáival (mindegyik más-más szakos volt). Nem volt sok barátja, de akik voltak, azokra mindig, mindenben lehetett számítani és rendszeresen összejártak beszélgetni, sakkozni, kártyázni és időnként kirándulni, vadászni. Mindig vittek magukkal és nagyon sok mindenre megtanítottak, aminek hasznát vettem és veszem életem során...

A napokban elgondolkodtam az anyai szeretetről. Miért? Mert úgy gondolom, hogy nincs olyan anya, akit ne bántana meg a gyereke véletlenül. De az anyai szív mégis meg tud bocsátani minden hibát, minden bántást bármennyire is fáj.

Nekem, annak idején azt mondták az orvosok, hogy soha nem lehet gyerekem, de mégis megtörtént a csoda, és terhes lettem kétszer is. Az első terhességem elején nagyon rosszul voltam (bár a másodiknál is), de megérte minden pillanat. Amikor megmozdult a magzatom, onnantól kezdve kommunikált velem. Szinte mindig egyedül voltam és borzalmasam magányos, de ő ott volt velem és beszélt hozzám...